Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

BALLADA KÁLMÁNY LAJOS MUNKÁSSÁGA A szegedi nagytáj népköltészetének legszebb hajtása, remeklése a ballada, amelynek nyelvi szépségét, megjelenítő erejét, benne a szegedi emberemlékezet archaikus dokumentumát a művelt magyar köztudatnak igazában még mindig ezután kell fölfedeznie és a székely balladák mellé helyeznie. „Elhitettük magunkkal — állapítja meg

1 Kálmány máig változatlan igazsággal —, hogy csak Erdély bércei közt találhatók arisztokrata színű balladák, miből kiindulva azután annyira mentünk, hogy ha Alföldünkről lejegyzett ilyféle balladát olvastunk, reáfogtuk, hogy a székelyektől kerül hozzánk. Panaszkodtunk, hogy mi szegények, nagyon szegények vagyunk a ballada neműekben. Szegénységünk okát is fürkésztük, oda jutottunk, hogy azért nincsenek szép számú balladáink, mert a balladák hazája a hegyes vidék... Erdély székelyei helyzetüknél fogva mindég szívósan ragaszkodtak őseiktől öröklött hagyományaikhoz. A nemzetiség kérdése, a vetélkedés náluk végképpen nem aludt ki soha, székely, szász, oláh egyaránt becsülte, őrzötte kincseit. A hagyományokhoz való ragaszkodásának köszönheti Szeged népe is, hogy népköltésében több, kiváló becsű adat van, hogy némelyiket nem töredékben bírja, mint a székely, hogy itt is vannak arisztokrata színű és régi korból eredő balladák." Kétségtelen, hogy a Székelyföld és Moldva balladakincse mellett Szeged a legjelentősebb, archaikus balladaőrző magyar tájunk, amely kitörölhetetlen képét őrzi a középkor és törökvilág balladai párlatának, hagyatékának. Ennek az őrizetnek föltétele volt a még középkorba

ö

visszanyúló, hódoltságot átélő töretlen tudati folytonosság és azonosság. Ez a törökidők nagy emberi próbatételein érlelődött költészet leginkább Temesközbe, Bánátba rajzott, elszigetelődött népünk körében maradt fönn. Kivándorlása — mint a települési kép bemutatásánál láttuk — a XVIII. század második felében kezdődött, amikor magával vitte és nemzedékeken át konzerválta az akkori Város költészeti hagyományait, az időbeli közelség miatt még eleven török tematikát is. Erről számos archaikus nyelvi kövület is tanúskodik. A balladák zord atmoszférája egyébként az ő kemény, telepes sorsának szorongásait is annyira példázta. A következőkben a szegedi balladakincsnek elsősorban a szövegdokumentációjára kerül sor, hiszen az első közlésekhez, közvetlen forrásokhoz az olvasónak nehéz volna hozzáférnie. Miután a magyar népballada főleg Solymosy Sándor,

2 Gragger 1 Kálmány II, 165. 2 Soly

mossy S., Ballada. A magyarság néprajza. III. 549