Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

folklorizált változata. Péter László kimutatta,

43 hogy Orosházán Táncsics Mihály képviselővé választása érdekében kortesnótaként dalolták (1869). Elterjedését nyilván a. Viharsarok nemsokára jelentkező agrárszocialista mozgalmai is elősegítették. Mindenesetre a közeli Apácán és Pusztaföldváron éppen tiborci mondanivalójával gyorsan gyökeret vert, sőt talán az akkoriban még szorosabban tartott rokonsági kapcsolatok, látogatások révén vándorolt a Temesközbe, sőt haza Szegedre is. Az emberi elhagyatottságnak, cudar paraszti szegénységnek ironikus szőregi

u megnyilatkozása : PARASZT AKAROK ÉN LÖNNI Szántáshon kék neköm fogni. Két lovam van Nagyváradon, Kettő pedig Kolozsváron : Ekém vasa Eszékön van, A csoroszlám Csongrádon van, A talyigám Díványon van, A kereke Mezőtúrban. Üsztökém van Nagylabánba, Nyele mög van Komáromba, Magam lakok Tótországba, Fődem mög Némötországba. Száz forint ëgy köböl abrak, Kis pej lovam agyoncsaplak! Ne csapj agyon édös gazdám, Kitelelök búzaszámlán. De még neköm pénzöm sincsen, magam se vagyok még készen. Mer ha eccör készen löszök, Isten uccsé paraszt löszök. Az ÁRVÍZ. A Város történetének egyik legmegrendítőbb eseménye volt az 1879 március 12-én, Gergely napján bekövetkezett árvíz, nagyvíz, tömören Víz, öreg tanyaiak ajkán Gergő vize. Nem csoda hogy ez a példátlannak érzett természeti csapás tragikus mozzanatainál, rémületes méreteinél fogva hálás témája volt a ponyvaköltészetnek is. A Tiszáról szóló fejezetben már idéztük Balázs Barna Mihály dorozsmai népi verselő históriáját. Erre csak utalunk. A szegedi tanyákról Tázlárra rajzott népünk még idehaza született öregjeinek ajkán él ez a folklorizált félnépi verselmény, amelyet egy közismert parasztdallamra szoktak dalolni : Ezörnyolcszázhetvenkilenc tavaszán, Márciusnak tizenkettedik napján Öntötte el Tisza árja Szegedet, Árva népit szánjátok mög ó egek. Sutét az éj, húzzák a vészharangot. Zuhog a szél, áttörte a gátakat. Ki nem hallgat a vészharang szavára, Belehal a Tisza gyilkos árjába. Nem aludt az én jó anyám éjfélkor, Imádkozott mikor a vészharang szólt. Szögény beteg ágyban feküdt, ott maradt A sírhalom gyászos lombjai alatt. 43 Péter L., A kiegyezés korabeli parasztsors tükröződése egy új típusú népballadában. Irodalomtörténet 1950,90. A folklorizáció kérdéséhez. Ethn. 1950,193. Változatok: Koszorúk II, 134, 135, 136. Pusztaföldvár, Apáca, Szeged; Történeti énekek 175. Alsótanya. 44 Történeti énekek 268. 539