Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

DUGONICS ÉS A SZEGEDI MESEHAGYOMÁNY Ismeretes, hogy a népmese iránt való tudatos hazai érdeklődés szerény nyomai a XVIII. század végén mutatkoznak, de hírül sem vetekedhetnek a népdal, közmondás és népnyelv egykorú lelkesült és eredményes kutatásával. Amíg a felvilágosodott Bessenyei mély megvetéssel fordul el a mesétől, addig Dugonics és Csokonai már szeretetére, figyelmére méltatja. Rendszeres gyűjtésre azonban még egyikük sem gondol. Dugonics András már helyes érzékkel veszi észre a mese pihentető hivatását is,

22 amikor ezeket írja : „Etelka magához hívatta azokat a leányokat fonyóba, kik Budán mesézni legjobban tudtanak. Tündér Ilonát, a Hamu-pipőkét, a Lidércei, a Tátos lovat, a Fehér macskát, néha éjfél utánig is hallgatta. Alig várta osztán, hogy a hajnal hasadgyon. Alig várta, hogy a mesékkel Eteléhez mennyen és unalmas hosszú óráit azon jóízűen hallott meséinek el-elbeszéltökkel meg-kurtíthassa." Nem véletlen, hogy Gaal György (1783—1855), a pesti egyetem egykori hallgatója, Dugonics rajongó tanítványa adta ki Bécsben az első komoly igényű magyar mesegyűjteményt. Gaal elhatározását legalább annyira ihlette Dugonics András, mint a Grimm testvérek példája. ) Dugonics példabeszédei és jeles mondásai között olvassuk: hazugabb a kis Ilus fiánál. Úgy gondoljuk, hogy a hozzáfűzött magyarázó jegyzet a legkorábbi följegyzett szegedi mese,

23 illetőleg összefüggő mesetöredék: „Kis Ilus fiának ezek voltak a leghíresebb hazugságai. Először azt találta valaki őelőtte mondani, hogy a nyulat szaladtában elfogta. Kis Ilus fia ezt csudálkozásra méltónak lenni nem mondotta, mivel maga a futó nyulat simogatni szokna, sőt midőn kedve tartaná, farkán fogva maga előtt űzné, még anyjának udvarába nem vinné. Ezt maga Kis Ilus igaznak lenni mondotta. Másodszor, midőn egy lovas katona azzal kérkednék, hogy Pirók lova oly szaladású lenne, hogy ha egyszer sarkantyúba venné, bár záporosan esnék is az eső, se magára, se lovára egy csöppet esni nem hagyna, mert kardját is úgy tudná forgatni, hogy azzal a csöppeket mind elhárítaná. Ezt Kis Ilus fia nem tagadta, hanem a katonáiul csak azt kérdezte, ha vajon arról a Pirók lovárul lenne-é beszéd, melyet ő tegnap sebes futásában megpatkolt." Dugonicsnál is előfordul „a kevélynek szava járattyai" közt a Királyfia Kis Miklós névre való utalás.

24 Azt azonban nehéz volna már eldönteni, hogy eleven hagyományról van-e itt szó, vagy régi példabeszédes könyvekből való kimásolásról. 22 Etelka П., 241. 23 Példabeszédek 1.261. 24 Példabeszédek II, 84. Vö. Tamóc M., Királyfia Kis Miklós alakja régi irodalmunkban. ItK 1967. 473