Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

között egy legény dolgozott, aki búslakodott. Kérdezték tőle, mi baja. Hogyne búsulnék, amikor amoda jön egy nagy fekete felhő, zamankó (vihar), de ne féljenek, mert ő most utoljára megvív a táltosokkal. Ha legyőzik, akkor mindig rájárnak, ha pedig nem bírnak vele, akkor többé nem fél tőlük, mert ő is olyan lesz, mint ők. Most fehér bika lesz, a felhőből pedig füstös bika válik. Ha a füstös lenne az erősebb,akkor üssék a csűdjét, vagy a lába élét. Alighogy kimondta, eltűnt. Nemsokára látták az emberek, hogy a két bika összecsapott. A fehér maradt fölül, a füstös nagy bugással az esőbe menekült. Már nem látszottak, de még mindig hallották a csattogásukat. Régi tápai vízenjárók szerint amikor zuhatagok, vagyis égzengéssel járó nyári felhőszakadások jöttek, sárkány is volt bennük. A Nagyfa táján is volt ilyen sárkánykígyó, elvitte a táltos. Olyan nagy szél volt, hogy a fákat kitekergette. Egy halász szigonnyal akarta a sárkánykígyót megszúrni, mert azt gondolta, hogy hal. Amikor látta, hogy nem az, mögképződött; vagyis képzelődésében megmerevedett, majd pedig ott a csónakjában meghalt.

158 A tápai néphagyomány már táltosként emlegeti szülöttjét, a környék hajdani híres szentemberét, a Tápai Pista néven idézgetett Miklós Istvánt (1838—1895).

159 Pista korán árvaságra jutott. Édesapja halálos ágyán meghagyta a rokonoknak, hogy vigyázzanak a gyerekre, mert foggal született. Gondviselője csakugyan szentkötelet tartott kéznél. Ez olyan istráng volt, amely karácsonyeste az asztal alatt, a „Jézuska ágyán" hevert. Ezzel kötötték Pista gyereket nyári égiháború idején az asztal lábához, hogy a táltosok ne ragadják magukhoz. így őrizték hét esztendős koráig, ezután kisbéresnek szegődtették. Legénykorában elrejtőzött: hét nap, hét éjjel aludt. Ekkor jutott a táltostudomány teljes birtokába. Egyszeregy szombati napon rokonaival, Nagyembör Antalékkal bejött a Városba. Ezek búzát adtak el, ő meg festéket vásárolt. Amikor kifelé indultak, a tápai vámnál megszólalt Pista bácsi: azonnal húzódjatok le a zsilipbe, mert hatalmas fölleg közeledik onnan Dorozsma felől. Szétnéztek, de Pista bácsi már hirtelen el is tűnt a kocsiról, nem látták seholsem. Antal bácsiék csakugyan lehajtottak a zsilipbe, amely úgy-ahogy megvédte őket. Szörnyű nagy vihar, tátorján kerekedett. Szakadt az eső, Nagyemböréket is majdnem kivetette a zsilipből. Egyszerre csak kisütött a nap. Előbújtak. Látták ám, hogy Pista bácsi nagyon megviselten kerül elő. Olyan beteg lett, hogy mozdulni sem tudott. A táltosokkal, egy másik ellenséges táltosbandával verekedett meg, megvívott velük. Legyőzte őket, és így Tápé faluja is megmaradt. Odahaza Nagyembör Kata ápolta. Három napig szűzlevesen tartotta, amiben az égadta világon semmi sincs. Szárazon pirítják meg a lisztet, picike sót, paprikát szórnak rá. Ez állította Pista bácsit talpra. Más változat szerint egy hétig tejet itattak vele. Mondják azt is, hogy aratás idején egyszer kint járt a földek között. Odament egyik ismerőséhez és kérte, hogy keresztezzen, mert mindjárt vihar lesz. Ez csak elámult, mert az égen tenyérnyi felhőt sem látott. Mégis megfogadta a szavát. Pista bácsi segített neki a kévéket keresztbe rakni. Mikor elkészültek, a gazda megkínálta. Szépen eszegettek. Utána fölállt, körülnézett, eltűnt. Csakhamar egy bokorfelhő kerekedett. Olyan vihar tört ki, hogy mindent szétszórt. Azoknak a kereszteknek azonban, amelyeket Pista bácsi rakott, semmi bajuk nem lett. A keleti táltost — mint mondottuk — a szegedi néphit sokszor egynek veszi az európai garabonciással. Mégis van némi különbség közöttük. A garabonciások felsőtanyai hagyomány szerint bűvös könyvükből jó termést tudtak a földekre olvasni. Tejjel éltek. Arra a gazdára azonban, aki kérésükkel elutasította őket : jégesőt, fagyot, tűzvészt, betegséget olvastak. El is halmozták őket mindennel, hogy csak olvassák el róluk, földjeikről a fagyosszentek haragját. Ha mégis fagy következett, azt hitték, hogy valamivel megsértették a garabonciásokat, és ezért bűvös, elhárító tudományukkal bosszúból nem éltek. Amikor zimankós az idő, akkor a garabonciások sárkánnyal nyargalnak a levegőben Szerecsönyország felé.

160 Összeférhetetlen táltosainkról 264. A magunk gyűjtéséből, Diószegi kiegészítéseivel. Kálmány 1,198. 460