Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

nyájnak. Észre sem vette, hogyan tűntek el. A harmadfűteleki legelőn volt egy emelkedés, Kinyérdomb néven emlegették. Ez nyílt meg, egyik napon maga Gyurka is a mélységbe esett. Barlangban találta magát, ahol egy fényes kő világított. Szép kristálytiszta víz a közepén, a sarkokban három sárkány aludt. Néha odacammogtak a kőhöz: megnyalták és ittak a vízből. Gyurka már három napja remegett a barlangban és nagyon megéhezett. Ő is hasonlóan cselekedett. Úgy érezte, hogy soha életében így nem lakott jól. Az egyik sárkány fölébredt, megismerte Gyurkát. A többiekkel együtt föl akarta falni, de a legény könyörgésére további birkák reményében az egyik a farkára ültette, és földobta az emberi világba. Gazdája kegyetlenül elverte. Nemsokára egy garabonciás deák, más nevén tátosgyerök állított be a tanyába és tejet kért. Az ilyenektől a sárkányok nagyon féltek. A deák elkezdett szimatolni, még a tejről is megfeledkezett. A szag után odament Gyurkához és kérdezte tőle, hogy hol találkozott a sárkányokkal? Bíztatta, hogy ne féljen : azok az ő lovai voltak, csak elvesztette őket. Gyurka nagynehezen elmondta, hogy s mint történt. Ezután együtt bementek Dorozsmára, ahol a deák három kötőféket vásárolt. Innen a Kenyérdombra vették útjukat. Itt Gyurka vállára a garabonciás két kötőféket vetett, majd könyvet vett elő, és olvasni kezdett belőle. Erre a dombtető megnyílt, az egyik sárkány kidugta a fejét. A deák azonnal kötőféket vetett a nyakára, jó szorosra húzta. A végét Gyurkának kellett tartania. A garabonciás hasonlóképpen még kétszer lapozgatott a könyvében és a másik két sárkány is hamarosan a hatalmába jutott. Amikor a három sárkány össze volt kötözve, Gyurkának föl kellett ülnie az egyik szélsőnek a hátára, a deák pedig a másikéra. Vágtatni kezdtek. A sárkányok a garabonciás parancsára hatalmas porfelhőt támasztottak, ebben indultak meg. A táltosgyerek napkeletnek hajtotta őket. Mindig azt mondta a sárkányoknak, hogy tenger fölött mennek, különben városokat, fákat mindent elsöpörtek volna. A tengert persze fenékig fölforgatták és rettenetes hullámokat vertek. Napkeletre érve meghúzták a kötőfékszárat, a sárkányok megszédültek, és így baj nélkül ereszkedtek a sziklák közé. Rengeteg táltos fogadta őket. Mind meg akarta a táltosgyerektől vásárolni a lovakat. Kettőt el is adott, tömérdek pénzt kapott értük. Egyet meghagyott magának. Gyurkát gazdagon megjutalmazta: „neköd köszönhetőm, hogy neköm is van olyan lovam, hogy a viharokat könnyen tudom hajtani. Arra mögyök, amőre akarok. Nem énneköm köll gebeszködni mög erőlködni, hogy a vihart föl bírjam hajtani, amőre parancsolja a parancs, vagyis az élet... A sárkánylovammal tudom a vihart hajtani." Gyurka egy zsák aranyat kapott a táltosgyerektől, aki porkocsit rajzolt neki. A zsákkal együtt ebbe ültette bele. A kocsi Gyurka kívánsága szerint porföllegben röpítette gazdája udvarába. Egy-kettőre ott is találta magát a tanyában.. .

15S Az égiháború, égzöngés, villámlás, mönnydörgés archaikus szegedi hiedelem szerint úgy keletkezik, hogy a viaskodó táltosok összeütik kardjaikat. Az istennyila ennek a szikrája.

154 A táltosok régi szőregiek szerint is lovukon, a sárkányokon járnak, amikor jön a vihar, zeng az ég. Amikor szemközt villog az ég, akkor a törökországi meg a magyarországi táltos készül viaskodni. Égzengéskor a kardjukat összeütik és irdalják egymást. Akinek jó szeme van, nézzen oda. Ha megnyílik az ég, megláthatja, hogy irdas a táltos keze a kardvágásoktól, meg hogy mint jön a táltos a sárkányon.

166 A magyarszentmártoniak szerint ilyenkor esőért verekszenek a táltosok. Mindegyik a maga országába akarja vinni a felhőt. Amelyik erősebb, az lesz a nyertes. Lovuk is van : a sárkány, amelyet azzá változtatnak, amivé éppen akarják. Helyi monda szerint egy gazda fogadott egy szegény embert, aki sokat tudott, de csak hallgatott. Nem kívánt semmi bért, az ételéért szegődött el. Egyszer nyomtatáskor a gabonát fordították, amikor hirtelen szaladó eső támadt. Az ember odaszólt a gazdának : a felhőből táltos jön, bika lesz belőle. Ő is bikának változik, majd pedig tülekednek. Kérte a gazdát hogy a másiknak csak a horgasinát üsse. Ha ő győz, akkor nem lesz a határban semmi veszedelem, jég, de ha a jövevény marad fölül, akkor nagy szélvész, zivatar támad. Ezután megvívtak egymással, a gazda segített, így aztán győztek is. A szegény ember nem fogadott el ajándékot a gazdától. ígérte, ha baj lesz, máskor is eljön segíteni.

166 A szegedi dohánykertészektől alapított Pusztaföldvár hagyománya szerint

157 egyszer az aratók 188 To mbácz János meséi 489. 164 Összeférhetetlen táltosainkról. Ethn. 1917,264. 155 Uo. 264. 156 Uo.262. w Diószegi V., A sámánhit emlékei 345. 459