Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

szór Noé, Szent Péter jelenik meg. 9 így Nóé nevezi meg a bárkából kieresztett álla­tokat. 10 Szent Péter az oka, hogy a Tisza görbe és hogy a fában görcs van. Kíváncsi­ságával számos okkereső mondánknak hőse. Külön, kissé részletesebben kell még továbbá is szólanunk Ádám teremtésének Bibliától ihletett mondájáról. Az ószentivániak úgy tartják, hogy a mi világunk előtt volt már egy kisvilág, de rosszak voltak az emberek és Isten elvette tőlük. 11 Elvesztek, csak Ádám maradt meg. Ádám a vízből kiszabadult a partra Istenhez, aki egy oldal­csontját kivette: Éva lett belőle. A régi szőregiek szerint földet vett a markába, bele­fújt és ebből lett az ember. Éva teremtését a verbicai monda így adja elő : mikor az Isten Ádámnak az oldal­bordáját kivette, hogy majd abból teremti meg Évát, Szent Péter kutyája is ott volt. Amikor az Úr letette a csontot, hogy majd sárral betapasztja helyét, a kutya fölkapta és elszaladt vele. Péter utána kapott, de csak a kutya farkát kapta el. Azt mondta az Úristen: ha az elszaladt a csonttal, legyen a kutya farkából az asszony. így aztán abból teremtette meg az Isten Évát. 12 így tudja a magyarszentmártoni monda is, de itt Éva macska farkából teremtődött. 13 Ezért olyan vigyázó és állhatatlan az asszony, mint a macska. Hasonló a majdani monda is, 14 azzal a megtoldással, hogy amit az asszony meg­hall : mindegy, akár a kutya farkára kösse az ember, akár az asszony nyelvére. A bolgár monda szerint 15 Éva az ördög farkából teremtődik, de a kutyával is akadnak európai párhuzamok. Más magyarszentmártoni változat 16 úgy tudja, hogy az ördög kövekkel hajigálta Jézust, amikor Évát teremtette. Jézus így szólt hozzá: eredj innen sátán, mert meg­halsz. Az ördög erre azt mondta, hogy ő is van olyan, mint az Isten: ő is tud olyat teremteni. Az ördög közelebb ment, hogy az asszonyt megnézze. Jézus azonban rá­imádkozott; meghalt a gonosz. Amíg ősszüleink nem vétkeztek, addig egész testüket köröm borította. Mielőtt Ádám és Éva további mondai sorsát nyomon kísérnénk, szólanunk kell az angyalokról is. A néphit angyalai egyébként tükrözik az egyházi tanítás jószívű szellemlényei­nek, de a Biblia és az apokrif legendák angyalalakjainak kemény vonásait is. Ez utób­biak összegyűjtését Kálmánynak köszönhetjük, mi már csak töredékkel egészíthet­tük ki. A Bibliának ez a naiv epikai felfogása, a mesei föloldásnak, illetőleg kiegészí­tésnek készsége már népünknél is a múlté. A néphit szerint a kevély angyalokból váltak a kísértetek. Amikor az ég zörög mint a nyárfalevél akkor ők szabadosan rázkódnak, megjátsszák magukat. Az Ószent­ivániak szerint annyira büszkélkedtek, hogy az Űr parancsára Mihály arkangyal hajigálta le őket az égből. Isten hirtelen azt mondta: Amen. Egy nem bírt tovább esni. Van, amelyik lábánál fogvást csüng. A másiknak félig van kint a feje a földből. Amikor az ember megbotlik, ne szitkozódjék, mert talán éppen bennük botlott meg. Ha a szidalmat nem hagyja abba, még a lába is elromlik. 17 A magyarszentmihályiak úgy tudják, hogy amikor az Úristen Illést, vagyis az 9 Uo. 13. 10 Uo. 13. 11 EA. 2809. Kálmány 12 Kálmány III, 179. Vö. még Dänhardt 1,114. 13 Világunk alakulásai 23 ; EA. 2814. 14 Szeged Népe III, 179. 16 Dänhardt 1, 114. 16 EA.2814. 17 EA. 2809; Világunk alakulásai 29. 431

Next

/
Thumbnails
Contents