Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

embert megteremtette, Lucifer odaszólt Mihálynak: hová ment az Atyaisten? Va­gyunk már elegen, minek ez az emberi nemzet? Lucifer harcot kezdett. Mihály azon­ban az Úristen után kiáltott segítségért. Az Űr így szólt: addig hulljatok, amíg én az én amenomat ki nem mondom ! Illés hányta is le őket. Az Úr szavára mindenki ott­maradt, ahol az amen találta. Kálmány szerint az iszlám hatása, hogy Lucifer harag­szik az ember teremtéséért. 18 A magyar szentmar toniak gnosztikus színezetű előadása szerint amikor a kevély angyalok mondogatták, hogy ők már többet tudnak, mint az Atyaisten, hiszen em­bert is bírnak már formálni, amint az Úr is kiformálta homokból, agyagból, Isten erre mondotta nekik, hogy élesszék fői. Azt felelték, hogy nem tudják. Akkor az Atyaisten rálehelt és parancsolta : kelj föl, üldözd a te teremtőidet ! Illés hajigálta is le őket mindaddig az égből, amíg az Űr azt nem mondta: amen. Kit hol ért közülük az amen, ott maradt. Illés azóta is hajigálja, mennykövekkel sújtja őket, de sokszor elér másokat is, mert a gonosz angyalok a jó emberek mellé húzódnak. 19 A monda gyevi változatát már a világ teremtésénél idéztük. Az első emberpár paradicsomi életéről és megkísértetéséről legbővebben a szőregi monda szól. Eszerint az Úr meghagyta Ádámnak és Évának, hogy mnden gyümölcsből szabadon ehetnek, csak egyhez nem szabad nyúlniok. Éva anyánk azonban állhatatlan volt, az Isten parancsolatát megszegte. Amikor az almába beleharapott, mindjárt eszébe jutott a tilalom. Elkezdtek pirulni, szegyeitek és fügefalevéllel fonták körül magukat. Isten haragja elől a fügefa alá húzódtak. Ott volt egy tál leborít­va. Éva anyánk a kígyó csábítására fölemelte a födőt: a tálban volt a világ tükre. Ebben meglátta jövendő minden sorsait. Ezután az Úristen benyitott a paradicsom ajtaján és kiűzte őket. Éva anyánk azonban nagyon megszerette a „kőváriéit" és első szóra nem akart kimenni, csak bujkált Az Úr aztán elküldötte az angyalt, aki a tálból kihúzott egy irtózatos tüzes kardot. Ekkor ment ki Éva anyánk a paradicsomból. 20 A terjániak szerint amikor Éva asszony megette az almát, Isten bement a kertbe és kérdezte, hogy hol vannak. Ádám meg Éva nem akart előmenni: Uram szégyeljük magunkat ! Fügefalevelekkel fonták magukat körül. Isten adott Évának egy tálat, amelybe az engedelmesség volt beletéve. Azután adott még neki kész vetést, hogy élhessenek. Á tálat felnyitották. Az volt beletéve, hogy a fehércseléd a férfinak mindig engedjen, mert ha a férfi keze alatt lett volna, az almából sem evett volna. 21 Az ádámcsutka akkor keletkezett, amikor Éva evett a tiltott almából. Majd megfulladt tőle. Ádám is beleharapott, ekkor Éva az ő gégéjéhez kapott, hogy ne egye meg mert ő is majd megful­lad tőle. Ádám éppen le akarta az almát nyelni, ahogy azonban Éva odakapott a gégéjéhez, a csut­ka megakadt a torkán. Azóta látszik az Ádám csutkája. 22 A magyarszentmihályiak úgy vélik, hogy amikor az Öregisten plántálta a para­dicsomot, Lucifer is ott volt. Neki adta a magokat, hogy vesse el őket. Lucifer csakugyan el is vetett minden magot, csak a tiltott gyümölcs magját nem. Ezt a nyelve alá tette. 23 Az Úristen azt is meghagyta Lucifernek, hogy a magokat hova vesse. Minden helyen volt is mag, csak egy helyen hibádzott. Hát innen hun a mag? — kérdezte az Úristen. Ott van Uram, Teremtőm! Nincs ott, hanem nyújtsd ki a nyelvedet! Kinyi­totta, csakugyan ott volt a mag. Dugd le a földbe! Lucifer úgy is tett. A mag kikelt, de nem nőtt meg. Uram, Teremtőm, nem nőtt meg : áldd meg, akkor majd megnő ! Az Úristen csakugyan megáldotta, meg is nőtt. Ádámnak meghagyta, hogy annak a gyümölcséből nem szabad ennie. De Lucifer addig beszélt neki, amíg nem ettek belőle. Az Úr utána azonnal kikergette Ádámékat a paradicsomból. 18 Világunk alakulásai 28. 17 Uo. 25. 20 Uo. 40. 21 Uo.41. 22 Uo.41. 23 EA. 2809. 432

Next

/
Thumbnails
Contents