Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

kor új nevet is kaptak, rendesen a „keresztelő" személynek keresztnevét. Ez volt a radnai név. E hagyományban nyilván archaikus névmágiás képzetek is szóhoz jutottak: a fiatal búcsús megszabadult bűneitől, a gonoszlélek hatalmából, amely csak régi nevén ismerte. A keresztszülőtől ez alkalommal ajándékozott radnai korozsma megáldott szentkép, érem, olvasó, imádságos könyv volt. Ezután a búcsúkör ösztapa, radnai körösztapa és a búcsúkörösztfíj, radnai körösztfíj, illetőleg búcsúkörösztanya, radnai körösztonya és búcsúkörösztlány, radnai körösztlány között meghitt kapcsolat keletkezett, és ennek megfelelően szólították is egymást. A későbbi esküvőre, lakodalomba, a radnai keresztszülék is hivatalosak voltak és tanúságot tehettek arról, hogy búcsújárásukkal a fiatalok méltóvá lettek a házasság szentségére. A búcsúsok közben megvették a búcsúfia néven emlegetett ajándékaikat otthonmaradt családtagjaiknak, rokonaiknak, szomszédjaiknak, keresztgyermekeiknek. Ezeket a barátok megáldották. Legáltalánosabb volt az imádságoskönyvbe való szentkép, amely a radnai kegyképet és templomot ábrázolta. Ezt a pap ott megáldotta. Egyesek hozzá is érintették az oltárhoz, amelyen a kegykép trónolt. A nagyobb méretű kép falra, suglót tetejére került. Ez a radnai kép. Valamikor imádkoztak, fohászkodtak előtte. Sok családban máig kegyelettel őrzik. Volt közöttük fametszet, tükörkép, azaz üvegfestmény (Hinterglas), gyöngyházberakás, olajnyomat, majd olcsó üvegáru is. Erről a tisztaszoba jellemzésénél már szóltunk. Hoztak megáldott imádságoskönyvet, olvasót, érmet, mézeskalácsot is. Különös szakrális erőt tulajdonítottak a Radnán vásárolt és Szegeden, a szegedi határban emelt útszéli kereszteknek, amelyeket régebben marosi lápokon, hajókon hoztak a városba. Ilyen keresztet állítottak föl 1840-ben a zákányi pusztán. Melléje került a mostani Lengyelkápolna. A kolostor kútjából merített radnai víz befogadására szolgált a radnai korsó, tápaiak ajkán radvai restas, mert a szája rostalyukak módjára volt áttörve. A hazahozott víz népies szentelménynek számított, amelynek ereje öreg tápaiak tudatában és mágikus gyakorlatában a korsóra is áthatolt. Amikor pl. a gyerekeket kurácás, vagyis elles után fejt tejjel vendégelik meg, akkor — ha még akad belőle — máig ebből a csöcsös radnai korsóból vizet is locsolnak rájuk, hogy majd a tehén teje is olyan bőven ömöljön, mint most a víz. A máriapéz, vagyis a tápai olvasótársulat misére, gyertyára, más jámbor célokra őrizgetett pénzecskéje régebben olyan bögrébe került, amelyet a koszorúfej Radnáról hozott. A búcsúfiába hozott radnai pohár, radnai bögre ott díszelgett a suglót tetején. Rá volt festve a templom és kegykép. Az orvosságot ebből itatták a beteggel. A gyerekek számára hozott radnai fütyürű (cserépfütyülő) eredeti célzata szerint bizonyára gonoszűzésre szolgált. Ilyenkor olykor a korsók fogóján is volt. Búcsúsaink hazainduláskor ágat törtek a templomot övező fákról, bokrokról. Ez volt a radnai ág. Lányoknak még nem dukált ilyen ágtörés. Felzöldágazták a tarisznyás kocsikat is. Elejükre radnai kereszteket tűztek. Az ajándéknak szánt és zsinegre fűzött korsókat, fütyürűket, a sátor tetejére kötözték. Tápai asszonyok megszenteltetett kakukkfüvet is hoztak, amelyet a Boldogasszony ágyába tettek. Az utat hazafelé hamarabb tették meg, hogy a nyert kegyelmet, búcsút lehetőleg sértetlenül, bűn nélkül osszák meg várakozó hozzátartozóikkal. 396