Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
«eteket olvasott fel nekik a pihenők alatt, az út hagyományos helyein: kereszteknél, néhány útbaeső templomban rendszeres ájtatosságot rendezett számukra. A búcsújárásra a templomból indultak, pap vezette ki őket az újszegedi határig. Radnán is pap várta őket a határnál és visszajövet egyházi pompával fogadták a búcsúsokat, akik elé a fél város ünnepélyesen kivonult. Sőt az otthonmaradtak számára is pasztorális eseménnyé avatták a búcsújárást. Távollétük nyolc napja alatt minden este összejöttek a hívek a régi Rozália-kápolnában és ott olvasót imádkozva könyörögtek az útonlevők lelkileg és testileg szerencsés zarándoklatáért. Annyi igaz, hogy bizony egy ilyen Szegedről Máriaradnára tett gyalogos zarándokút nem volt fáradság nélkül és tagadhatatlanul alapos önmegtagadást jelentett, akár bűnbánati jellege, akár hálaadó jellege, vagy kérő jellege volt az egésznek." A tápaiak búcsúvezetője sok éven át Tapai Pista volt. 149 Se szeri, se száma azoknak a szegedi nyomdákban és másutt készült, istórianéveh emlegetett félnépi radnai énekeknek és könyörgéseknek, versbe foglalt és szintén énekelt legendáknak, amelyek a kegyhely eredetéről szólanak, és a Radnai Szűzanya dicséretét zengik. Sorukat — mint láttuk — Dugonics András nyitotta még. Nézzünk egyet szemelvényesen belőlük : Arad vármegyének legkiesebb helyén, , Hol őserdő díszlett a Berkesnek hegyéri , Állt a kis kápolna éppen Radna felett, Melyben Máriának századokra fénylett Csodatevő képe. Bizonyságot tevő, Hogy az Istenanya igazi jóltevő. Történt, hogy egy ádáz spáhi Dühösen lovával neki kezd rohanni S újra fel akarta a kápolnát gyújtani. Lovastól a kőbe, mely mint a viasz lágy lett, Mint a légy a mézbe rögtön belelépedt. E kő a lópatkó ilyen nyomatában Látható máig is a templom falában. Végre a pogányok midőn kiűzettek A mi országunkból, a buzgó jó népek Mindent elkövettek, hogy a kis kápolna Mind nagyságban s hírben bőven gyarapodna, Azért hozzá fogtak s a Berkeshegy felett, Csakhamar szép templom fényben emelkedett... Ezerhétszázkilenc amidőn íratott És dögmirigyhalál pusztítá Aradot, S a népség szörnyen megrémülve vala, , , Mert naponta száz meg száz ember meghala. Brumer Anna asszony szinte három napig Amint gyötrődött és buzgón imádkozik, Halálforma álom lepte meg szemeit. S már azt gondolták, hogy végzé küzdelmeit, Midőn felébredt és a körülállóknak Azt mondja, hogy addig öl a döghalálnak Pusztító ereje, míg a város népe Szent processióban nem járul a képhe! S amint ezt kimondá, meghalt csendességben, . . , El szenderedvén mint gyermek olyan szépen. Betölt ezen hírrel rögtön egész város. Összegyűlt a népség, és ím az ájtatos . • t •. . .. N Processió, indult a kegyelmes képhez, 149 Utolsó kívánsága szerint Radnán temették. Ezt egy pónyvairat is megörökítette: Legújabb szent énekek a Radnai Szűz Máriához. Szeged é. n. Ebben: Búcsúzó versek Miklós István Antal Szent Ferenc Hí. rend elnöke temetése alkalmára.
