Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Áve, áve Szűz Mária, Szeged csillaga ! Téged megyünk köszönteni Havi Szűzanya, Szép Szűz Mária. Óh szegedi virágszál tekints mireánk! Anyai szent áldásod óh add mireánk! Áve, áve Szűz Mária, Szeged csillaga! Téged megyünk köszönteni Havi Szűzanya, Szép Szűz Mária.

115 Rövid ájtatosságra országos szokás szerint minden útjukba eső templomba, kápolnába, temetőbe betértek, útszéli kereszteknél, szobroknál tiszteletet tettek. A közeledő ásotthalmi, tanyai búcsúsok, amikor először tűnik szemükbe a templom tornya, térdreborulva szokták köszönteni Máriát. A század elején a toronyban gyerekek őrködtek és a templomhoz érkező kereszteket harangszóval fogadták. Barát is kiment eléjük és pár szóval köszöntötte őket. Tudjuk, hogy az archaikus vallási gyakorlatban minden hitrendszer szinte előírta a kultikus célzatú mosakodást, tisztálkodást. A legtöbb kultuszhely mellett találkozunk szentkutakkal, csodatevő hírben álló forrásokkal, amelyek a töredelmes embert hite szerint tisztára mossák és most már méltóvá teszik az újjászületésre, a szentélybe lépésre, a szentségek vételére is. Az alsóvárosi templom közelében a vízelőtti Pútyi utca környékén, a Délibáb (ma: Tisza Lajos) és Szent Antal utca keresztezése táján terült el a Csöpörketó, vagy röviden Csöpörke, amelyben a még elmondandó legenda szerint a török időkben mintegy nyolcvan esztendeig, 1630 tájáig rejtőzködött Mária képe. Innen került volna vissza a főoltárra. Ezzel a tó vize a népi áhítat lélektana szerint mindörökre megszentelődött. Amíg a víz után a tó medrét föl nem töltötték, az érkező búcsúsok először a vizében megmosakodtak, ünneplőjükbe öltöztek, és a legtöbben égő gyertyával a kezükben mentek a templomba Mária megtisztelésére. Régebben sok asszony fehér fejkendőben járta meg a búcsút, még öregek is. A tó elenyésztésével, feltöltésével egyes búcsús hívek a Tisza Lajos (régebben Délibáb) utca 50. számú ház kútját mint a Csöpörke utolsó maradványát, szokták még a két világháború között is fölkeresni. Itt szoktak volt néha egész körösztök, vagyis egy-egy helyről érkező búcsúsok, a búcsú előestéjén egészen elalvásig imádkozgatni, énekelni a kút körül, hajnalban pedig mosakodni, majd a vízből orvosságul magukkal vinni. Régebben a gazda teknőket, nagy tálakat készített ki a számukra, amelyeket vízzel telimerítettek. A hívek pénzt is vetettek a kútba, vagy a kút mellé. Ezt a ház gazdája koldusoknak adta oda. Mosakodás közben az Úrangyalát vagy az Üdvözlégyet imádkoztak. A búcsúsok, leginkább a szabadkai bunyevácok tele üvegjeiket bemutatták a Kegykép, különösen a könnyebben hozzáférhető Szerecsöny Mária előtt is, miközben gyertyát égettek mellette. Szegediek Felsővárosról, Rókusról, a környékbeliek pedig a szomszédos falukból és természetesen Szabadkáról is megmegjelentek évközben is kútnál, hogy szemfájósok, lázbetegek számára merítsenek belőle egy-egy korsóval. A Csöpörke eltűntével megszűnt a búcsúkor ősztség szertartása is, amelyet más kegyhelyek (Radna, Vodica, Pálosszentkút, Mátraverebély) analógiájára bizonyára nálunk is gyakoroltak. Hogy a havibúcsún a templomalvás is virágzott, arról nagyidejű alsóvárosi öregek tájékoztattak fiatal korunkban bennünket. Ez abban állott, hogy a vigiliáról a búcsú napjára virradó éjszakát hangos imádkozással, énekszóval bent töltötték el, miközben a fáradtak ott dőltek el a templom kövére. Akik nem fértek be, a kolostor 115 Vorák József lejegyzése után. 373