Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
Innen kezdve gyorsabban, szinte hadarva kell mondani: 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, semmi. Múlassa el az Úr Jézus Krisztus ezön ártalmas felhőket, nekünk ne árthassanak. A mi Urunk Jézus Krisztus által (amen nélkül!). Ha nem akar csöndesedni, akkor az egészet elölről kell ismételni. A hagyomány a tanyai szőlőhegyekben, tanyaportákon, tanyai iskolák udvarán álló harangok megszólaltatásában manapság is töretlenül tartja magát. A tanyai harangokat felajánlójuk, a fönntartó család, szőlőhegy után meg is nevezik: Ámbitusharang (Domaszék, állította az Ámbitus-Kovács család), Tüdőharang (a szentember Tüdő Vince kápolnája előtt állott, ma már nincs meg), Nagymátyáshögyi harang. Egyik domaszéki harangláb csúcsán jellemzően a Sárkányölő Szent György vasból kovácsolt alakja látható.A harangok mellett ott áll a harangbódé. Alóla húzzák szakadó eső idején a harangot, amelynek szerte a katolikus Európában, már a középkorban hatolmas viharűző erőt tulajdonítottak. A harangoknak századunk első felében miséjük is volt, de ennek nem mindig rendeltek meghatározott napot. Nyáridőben évente egyszer valamelyik alsóvárosi barát, később tanyai pap misézett mellette, amelyen természetesen a környék tanyai népe ünneplőben vett részt. Utána vendégség következett, amelyet a gazda, vagyis a harangoszlop földjének tulajdonosa adott a szomszédok, meghívottak számára. Ezeken régebben a toronyalji urak, vagyis a Város vezetői is sokszor megjelentek. Volt olyan viharűző tanyai harang is, amelyet a gazdaság néven emlegetett hegyközség gondozott. A közösségből kikerülő, fölkért gondviselője a harangatya, megszólaltatója pedig a hegy csősze, vagy valami szegényember, akinek szolgálata fejében joga van évente egyszer, leginkább ősszel koledálni, vagyis a környék tanyáin gyűjteni. Főleg búzát, pénzt szoktak neki adni. Olykor azonban valamelyik családtag, iskoláknál a tanító harangoz. Tisztességükért ajándék jár, de ez nem kötelező. Öreg tanyaiak még századunk elején is sokan hazaköltöztek, begyüttek a Városra. A harangszó kedvéért leginkább az alsóvárosi templom közelében vásároltak házat. „Ahol — írja 19 szépen Tömörkény — nincsen lárma és csilingelés. Ahol még, ha nem is ismerik egymást, köszönnek egymásnak a járókelők. Ahol a torony hangjai beszélnek hozzájuk : most keljetek, most egyetek, most feküdjetek. Mélyen zúgva búgják : holnap ünnepre készüljetek. Vékonyan csengik : szálljatok magatokba, készüljetek az elmúlásra, mert íme most is egy, aki megérett arra, távozik a nyugalomnak csöndes éjjelébe, közanyánk ölébe..." A templomi harangok megszólalnakÚrangyalára, vagyis figyelmeztetnek az Úrangyala-imádság elvégzésére éspedig Szent Györgytől Szent Mihály napjáig hajnali 4, délben, este 8, Szent Mihálytól Szent Györgyig hajnali 5, délben és este 7 órakor. Tápén szombat estig Úrangyalára az öregharangot húzzák meg. Harangozni szoktak az elmúlt évtizedekig a misék előtt félórával, negyedórával^ majd beharangoztak a mise kezdetén. Harangoztak mise alatt szentségre, vagyis Úrfelmutatásra. Ilyenkor régebben a buzgóbb tápaiak, — ha nem lehettek ott a misén — a templom felé fordulva letérdeltek. Az egykori kecskeméti néphagyomány úgy tartotta, 20 hogy a hírős városban még csak békével tűrik a harangok nagycsütörtöki római útját, mert a református atyafiaké mégis itthon marad. Szegeden már nemegyszer gyújtottak föl valami kisebb putrit, hogy meglássák, haza tudnak-e harangjaik hamarjában jönni, amikor otthon baj van, esetleg tűzvész támad vagy meghal valaki. Ennek a hiedelemnek a szegedi hagyományvilágban nem találtunk nyomára. 19 Barlanglakók 373. 20 Hornyik-Album. Kecskemét 1894, 73. 331
