Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
JAKAB (júl. 25.). A régi szegedi juhászok Szent Jakab apostol éjszakáján a csillagok állásából következtettek a jövő évi időjárásra. Nyilván ehhez a képzetkörhöz tartozik az is, hogy a szomszédos horgosiak az Orion csillagképet Szent Jakab pálcája néven emlegették. Nen lehetetlen, hogy e hiedelem halvány visszfénye Compostelai [ — campus stellae] Szent Jakab középkori magyar kultuszának. A legendából ismeretes, hogy csillagok derítették föl a jámbor hívek előtt a szent sírját, a középkor egyik leghíresebb búcsújáróhelyét. A tápaiak úgy tudják, ha Jakab napján északról fúj a szél, akkor hideg tél lesz. Ha alszél fúj, enyhe, lucskos tél várható. A Szegedről kirajzott szankiak szerint a nap délelőtti időjárása megfelel a karácsony előtti, a délutáni pedig a karácsony utáni időjárásnak. Ezen a napon nem jó mosni, sütni. Régebben a nyomtatást ezen a napon kezdték meg. Egyik ezidőben érő almafajtának jakabalma a szegedi neve, amely talán még egy középkori szentelménynek, a Szent Jakab napján megáldott almának emlékezetét őrzi, 261 bár ez a hazai liturgikus hagyományból egyelőre nem mutatható ki. A szegedi kalaposok egykori céhének Szent Jakab volt a védőszentje. E titulusnak az a középkori előzménye, hogy az Egyház a Compostelába, Szent Jakab sírjához zarándokló hívek jellegzetes, kagyló-díszes kalapját induláskor áldásban részesítette a bottal és tarisznyával egyetemben. Az egykorú vallásosságot, helybeli áhitatformákat a múlt század első felében népiratokkal is szolgálta Grünn Orbán szegedi nyomdája. Egyik, ma már igen ritka kiadványa „A Szent Jakab Apostolnak Lelki Kegyes Katholikusok' Házi Áldása" (1834), 262 amely a házbelieket Isten oltalmába ajánlja, és amelyet a tisztaszoba falára akasztottak föl. KRISTÓF (júl. 25.) tisztelete már szinte teljesen a múlté. Alakja temesközi népünk epikai hagyományai 263 között élt. Kálmány Szőr egén lejegyzett mondája szerint, amikor Krisztus Urunk a földön járt Szent Péterrel nagyon elfáradtak. Egy folyó mellett ültek le. Átmentek volna rajta, de nem tudtak, mert csónakot nem láttak. Éppen arra ment Szent Kristóf, aki először Pétert vitte át, azután visszajött Jézusért. Amikor a folyó közepén vitte, megszólalt: mintha az egész világot vinném, olyan nehéz vagy. — Éppen most azt viszed. — volt a válasz. Amikor átértek a vízen, Jézus megkérdezte tőle, hogy meg van-e már keresztelve? Még nem vagyok. Erre Jézus így felelt: a te neved lesz Szent Kristóf. Neki adta a föld kulcsát, Péternek pedig a mennyországét. A rokon, de kopottab szajáni hagyomány így hangzik: Amikor Krisztus Urunk Péterrel a földön járt, a Tiszán akartak átmenni, de nem volt sem csónakjuk, semmijük sem. Hát egy óriás járt a Tiszán. Mondta neki Jézus, hogy először vigye át Pétert. Az óriás megneheztelt, hogy ő akár tizenöt embert is át bír vinni, nem akar eggyel kullogni. Pétert aztán vitte a vízen. A Tisza közepéről azonban kivetette a partra: Péternek majd kitörött a nyaka. Aztán visszament és Jézust vette föl. Vitte, aztán egyszer megszólalt : ejnye te magad olyan nehéz vagy, mint más tizenöt ! Jézust letette a Tisza szélére. Az óriás mindjárt meghalt. A lelkét Jézus a köpönyege alá rejtette. Régebben a szegedi nép is babonás képzetekkel szőtte át Kristóf alakját. Olyan imádságot intéztek hozzá, amelynek segítségével kincset lehet találni. Innen a régi Dugonics-följegyezte szólás 264 a gazdag emberre: sokszor elmondta Kristóf imádságát. 281 A Jakab napi almaáldásról Franz, A., Die kirchlichen Benedictionen I, 377. 262 Hasonló német szövegezés Geistlicher Haus Segen des Heil. Apostels Jakobi. Közli Andree-Eysn, Marie, Volkskundliches. Braunschweig, 1910, 102. Ebből esetleg arra következtethetünk, hogy az imádságot németek hozták magukkal a Városba és itt magyarosodott el. 293 Kálmány II, 148, III, 173. 264 „Szent Kristóf imádságárul azt tartották régenten, hogy ki azt mindennap reggel ajtatosan elmondja: azon nap pénzre talál, de üdővel ezen gondolatnak módja megváltozott, el is múlt." Példabeszédeké. 161. 295
