Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
gyóson húshagyókedd estéjén a legöregebb családtag emlékeztetni szokott arra, hogy most küzd egymással a Sódar meg a Ciböre. Alsóvároson azt beszélik a nagyböjt kezdetén, hogy a Ciböre vajda legyőzte a Konc vajdát. Padén az éhes gyerekeknek böjt elején meg azt mondják, hogy Konc vajda elvitte az ennivalót. A tápai gyerekeket a Ciböre vajdával ijesztgetik, aki fönt ül a padláson a szalonnás rúd végén. A múlt században a szegedi tájon ilyenkor általános volt, hogy azokat az edényeket, amelyekben eddig zsírral főztek, hamuval forrázták ki. A húshagyókeddi, illetőleg hamvazószerdái tökehúzás, tuskóhúzás farsangvégi legénymulatság volt, amely az első világháborúval enyészett el. Régiségére jellemző Dugonics Andrásnak a „szerencsétlenek" közé sorolt szólása : hús hagy ón tökéi húzattattak vele. 11 * Ehhez jegyzetben hozzáfűzi: „régenten azokkal az eladó leányokkal, kik farsangi napokon férjhez nem mehettenek, mint valami szilaj kancákkal hús hagyó szerdán tőkét húzattattak a Magyarok." A szegedi hagyomány első tüzetes leírása Varga Jánostól 113 származik: a maskarások húshagyókeddenjárnak. A menet élén két bekormozott képű, kiöltözött zászlós vitéz: az egyik lovon, a másik szamáron. Utánuk fehérre mázolt ábrázattal a cigánybanda. „A cigányok után kifestett arcú, bajszos menyecskék, félrekontyú, pityókos öregasszonyoknak öltözött kópé legények, papírcsákós huszárok uniformis nélkül és megszámlálhatatlan ordítozó gyereksereg." A maskarás csapat szödögetni, koledálni jár. Ahol nagylány lakik, ott megállanak és „éktelen lárma, ujjongások közt táncra kerekednek a ház előtt a kísérethez tartozó bajszos menyecskékkel és vénasszonyokkal. Egy apróra szedett csárdás után odaállít a két fakardos huszármaskara a ház elé és a kicsődült házinépnek elmondja, miért jöttek: Kelmétekért jöttünk mink egyenes úton, mint jó bolondokért, mind közönségesen. Andráséknál ütjük föl a sátorfánkat. Ha gyüttök: lösztök, ha hoztok: ösztök." Erre a gazda ad nekik tyúkot, kacsát. Ez annyit jelent : ott leszünk mi is ! A koledált holmit azután fölvetik a hátul döcögő kocsira és egy házzal továbbállanak. Este aztán elkezdődik a bál. „Sok helyen szokásban volt a kakasütés. Húshagyókedd délutánján, vecsernye előtt összejöttek a fiatalok a templom mögött, és ott beharangozásig eltréfálkoztak. Egy cövekhez lekötöttek egy kakast a koledált baromfiakból és egy legénynek bekötötték a szemét zsebkendővel. Kezébe botot adtak és úgy vakon elvezették kétszer-háromszor a kakas körül. Azután visszaállították előbbi helyére, szemben a kakassal és megindították. A legény tapogatódzva, óvatosan lépegetett a kakas felé és mikor már azt hitte, hogy közel jutott hozzá, botjával jót ütött a gondolt helyre. Nagy nevetés lett persze, ha egy lépéssel előbb ütött, mint kellett volna... Ha valamelyik legény elütötte a kakast, vége volt a mulatságnak. Az áldozatot a bolond estén különös ünnepélyességgel tátalták föl. Másutt a kakas helyett köcsögöt, vagy korsót állítottak ki. Erre már a gyöngébb szívű leányok is mertek vállalkozni." A mulatság a vecsernye kezdetéig tartott. Beharangozás után bementek a templomba. Végeztével elkezdődött a sok bolondozás. Vacsora előtt csak tánc és főleg játék járta: fordulj balha, komámasszony hogy a vászon, csőmbe. Majd a lányok fölterítettek a vacsorához, amelyen sok tréfás köszöntő hangzott el : Dékán Balázs házigazda A lelki-testi malasztba Térgyig járjon, mint a gazba. A farsang köszöntése: A farsangot most temetjük, Gondunk tarisznyába kötjük, Azt is a nyakába vetjük. Az eszem-iszom végén az egyik legény elkiáltja: — Ha a szömöm viszketne, ugyan Istenöm mit tönne? — Rívást éröznel — Ha a talpam viszketne, én Istenöm mit tönne? 112 Példabeszédek II, 287. 113 Varga /., Kurta farsang, hosszú böjt. VU. 1869, 86. Jegyezzük meg itt, hogy az ószentiváni legények maskarájukat pattogatott kukoricából fűzött lánccal is díszítik. 250
