Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

— Táncot éröznel — Húzd rá cigány erre-arra, mindjárt ráugrok a falra! — Édesanyám sopánkodik, hogy a a bolondozik, jujuju! Kezdődik a tánc, közben azonban egy-egy legény kisompolyog a kamrába, és ott maskarának öltözik. Már a második nótánál megjelennek a délelőtti maskarák: a bajuszos menyecskék, a félrekontyú vénasszonyok, meg a fakardos huszárok... Kifordított subás legények gurulnak a maskarák előtt be a szobába és egy-két táncoló párt nem ritkán leütnek a lábukról. A maskarák utánuk táncolva, ugrálva, természetes kötelességgel bukdácsolnak föl a heverő bundákba, amelyekből már alkalmilag kibújtak a legények. A bundákat aztán előveszik, elverik istenigazában. Azután keresik benne a szétvert ördögöket, de biz azoknak hűlt helyük..." A maskarák aztán reggelig bolondoznak; kormos képükkel hozzásúrolódnak a tisztaképűekhez. Ijesztgetik a lányokat, akikre kormos csókot nyomnak. „Szokásban volt régebben néhol, éjfél felé egy szalmával kitöltött emberalakot halottas énekekkel eltemetni. Ez is a maskarák dolga volt. A halott jelképezte a farsangot, és a maskarák csak a kertben ásták el, hogy a jövő évben közel érjék és ne kelljen rá sokáig várakozniok." Hajnal felé a maskarák egy-egy nagylány ablaka alá nagy rakás hamut szórtak. Különösen azokat tréfálták így meg, akikről tudták, hogy a fonásban nem voltak szorgosak. Tréfásan hamvaztak is. Volt azonban, akinek homlokát tiszta ujjal érintették. A korommal megjegyzett homlokú lány lusta, a legény pedig korhely, dologkerülő volt. Végülis reggel mindenki elment a templomi hamvazásra is. „Sokon bizony keveset fog a hamu, mert jövő vasárnap már megint kirúg a hámból. Néhol szokás lévén még e vasárnapon a maradékot lebolondulni, hogy később ne jöjjön kedvük a táncra, mert a böjti tánccal letáncolják az almafa virágát, és szűken terem a gyümölcs." így volt a múlt század derekán. Századunk elején Szatymaz és környékének tanyavilágában még virágzott a, farsangkeresés. Néhány hangszerekhez értő legény összeállott, muzsikálni kezdett, és már húshagyó vasárnap útnak indult. Mellettük két legény két talicskát tolt. Az egyikben kishordó bor, amelyből ivogattak. Ha kifogyott, mindig akadt olyan gazda, aki teletöltötte. A másikban vaskondér, fenekén parázzsal. Szemmel kísérték és vetettek rá giz-gazt, szalmát, fadarabot, hogy lángoljon, ki ne aludjék. Olykor meg is kongatták. A legénybanda megindult. Menetközben a szám mindig növekedett. Ugyanis minden olyan tanyába betértek, ahol legény, lány volt. Itt táncra kerekedtek, esetleg meg is vendégelték őket, majd a hozzájuk csatlakozó házbeli fiatalokkal másik hasonló tanya felé vették útjukat. Néhány legény hamarosan maskarába is öltözött. Volt, aki tuskót húzott. Volt vőfély, vőlegény, menyasszony. Ez utóbbi hasára párnát kötöttek, hogy állapotosnak tessék. A vőlegény nagy nevetség közben sokszor leteperte, árokpartra fektette az álmenyasszonyt. Jelképesen szeretkezett vele. Kegyetlenül meghógolyózták azt a családot és hajlékát, ahol nem engedték be a tanyába a. farsangkereső népet, és a vőfély hivogatását elutasították. Ez azonban alig fordult elő. A farsangkeresők lányokkal, legényekkel, fiatal házasokkal állandóan szaporodva, olykor még száznál is többen voltak. Este, tehát húshagyó vasárnap, hétfő és kedd este már előre eltervelt tanyában — ahol fiatalok is számosabban voltak — kikötöttek, azaz megállapodtak. Elkezdődött és reggelig tartott a farsangkereső bál. Alig aludtak ezekben a napokban valamit. Mindezekhez csak annyit szeretnénk hozzátenni, hogy e játékos hagyományok a lakodalmi szokásokhoz tapadva, főleg a tanyákon elvétve máig fölbukkannak. Ilyenek többek között a kakasütés, tyúkverő, álhalott eléneklése. A farsang és lakodalom időszakának ősi egyezéséről már szólottunk, és kapcsolatukra a lakodalom jellemzésénél szintén rámutatunk. Kálmány,

114 Kovács János

115 adatai és a magunk gyermekkori emlékei szerint a századforduló körüli évtizedekben bekormozott arcú, női ruhába, vagy egyéb maskarába öltözött, olykor lakodalmi menetet parodizáló legények vonultak föl Alsó- és Felsőváros utcáin. Kezükben rossz bográcsot kongattak, mások pedig söprűt szorongattak, amellyel megveregették az útjukba kerülő, ajtóban álldogáló fiatal fehérnépeket, és a körülöttük ugrándozó gyerekeket, a bogrács kormával pedig bemaszatolták őket. Egyesek kötélre kötött fatuskót húztak maguk után. Olykor kiáltozták is : ujjuju, vén ju, kimaradtam a farsangba! A tuskót végül tréfából olyan ház bejáratához húzták, kötötték, ahol eladó 114 Kálmány 1,104. 118 Kovács 318. 251