Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Valahány fűszál teröm a földkerekségen, Annyi áldásokkal áldjon mög az Isten. Valamönnyi csillag ragyog íz egekben, Annyi áldásokkal áldjon mog az Isten. Szent János viszi hásfáját, Ütögeti, verögeti édös nótáját. Azt kévánom szívesen, hogy az Isten éltessön, Több számos esztendőben is szöröncséltessön.

69 APRÓSZENTEK (dec. 28.), szegediesen Aprószentök napján, vagyis a Heródestőf lemészároltatott bibliai csecsemők emlékünnepén a kisgyermekeket mustohármag néven emlegetett mustármagért szokták küldeni a szomszédba. Itt aztán a karácsonyi asztal alól elővett nyírfavesszővel, ennek híján valami bottal megverik őket, hogy gilvásak ne legyenek, egészségesek maradjanak. Olykor megkérdezik azt is tőlük: ódérics gáborics, hányan vannak az Aprószentök? Felelet: száznegyvennégyezren (néha még hozzáteszik), mindön sarokba 'égy szakajtóval! Földeákon is megtoldják: még annál is többen! Ennek megtörténtével a megvert gyerekek engesztelésül ajándékot kapnak. Általánosabb, hogy ezen a napon korán reggel legények és fiúgyermekek szoktak járni még a századfordulón is házról-házra és ódéricsolnak, ódóricsolnak, Leién síbároznak, vagyis a lányokat, menyecskéket, apró gyerekeket a magukkal hozott, ódóricsoló bot, ódóricsoló páca néven emlegetett, frissen levágott suhogós vesszővel megcsapkodták, miközben a fönti kérdést adták föl nekik. Fáradságukért ajándék : dió, mogyoró, ital járt. Régebben másnap •— legalább is Szőregen — az asszonyok, lányok is el szoktak menni ódéricsolni.

70 A tápai férj hajnalban fölkelve, fekvő feleségének ódoricsolását még az ágyban végzi el. Leién a jószágot is megvesszőzik. Tápén a szokásnak színesebb változata él. Itt már karácsony másnapján elvégzik az ódoricsolást. Már kora reggel tele van az utca apró gyerekekkel. Kezükben, vagy a csizmaszárba dugva fűzfavessző. Minden házba betérnek, ahol lány van. Előveszik a vesszőt és alaposan megütögetik vele a lányt, miközben ezt mondják : Ódorics, dáborics, Aprószentök napja! Járjál békivel, eredj Isten hírivei ! Adj Isten egészségedre, szaladj a kuckóba ! Nagyra nyőjjél ! Ajándékot kapnak, majd továbbmennek. Másképpen történik a legények ódoricsolása. Már előtte való éjszaka nem alszanak. Valamelyik cimboránál virrasztanak, hogy nagyon korán zavarják föl az eladó lányokat. Elkezdik már négy óra felé a falu egyik végén és haladnak tovább a túlsóig. Már nincs náluk vessző, hiszen minden háznál akad valami söprű, vagy nyújtogató. Ezt kerítik elő, hogy a lányt megütögessék. A legények a gyermekek mondókáihoz még a tápai dűlőneveket is hozzásorolják, azonban szándékosan sűrűn eltévesztik és újrakezdik, hogy az ütögetés minél tovább tartson. Ilyenformán : Újfőd, Kemös, Szomoja. Nem jó van. Újfőd, Szomoja, Kendörös. Nem jó van. Újfőd, Szomoja, Kemös, Ingenös. Nem jó van. Újfőd, Szomoja, Kemös, Kendörös, Ingenös. Na hallá Istennek, most mán jó van. Ha a gazdasszony mégj ól bírja magát, akkor azt is kihúzzák az ágyból és megveregetik. Havas időben szánkóval mennek dalolva az utcákon és behajtanak a nagylányok udvarába. 69 Dallama és szövegváltozata: Jeles napok. A Magyar Népzene Tára II. 290. sz. 70 Boldogasszony 27. Vö. még Kálmány II, 138. 238