Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Gyermekkorunkból emlékezünk rá, hogy a torozók az énekesasszonnyal együtt ezt is énekelték: Dicsértessék Jézus este lefektünkbe, Dicsértessék Jézus röggé főkeltünkbe, Dicsértessék Jézus jártunkba-keltünkbe. Légyön szánkba és szívünkbe Jézus Krisztus neve, Mindörökké ammen. A tor végén Alsóvároson ezt énekelték mindnyájan: Jézus tárházábú vöttük ezön jókat, Amölyökrű mondunk hálaadó szókat, Mer Isten kedveli a hálaadókat, Szolgáltat azoknak továbbravalókat. Hálát adunk Uram, hogy így jól tartottál, Eledelt és italt bűven szógáltattál. Dicséret, dicsőség légyön az Atyának És a Szentlélöknek, áldott Szent Fiának, Tüsztölet adassék Szűz Máriának. Tápén a fő helyen a halott részére tányér, kanál, só és egy pohár víz. Külön szoktak teríteni a gyászoló családnak, atyafiságnak, jóbarátoknak, és külön asztalnál, esetleg külön helyiségben a toron imádkozgató, éneklő koldusoknak, félkegyelműeknek, továbbá a sírásónak és feleségének. Az ételeket először nekik szolgálták föl. Az istenes szándék az volt, hogy a halott lelkét a mennyek országában is terített asztal, menyegző várja. Régebben a nagytűzhelyre állították ilyenkor az égő gyertyát, nem az asztalra. Verbicán azt a gyertyát gyújtják meg az asztalon, amely a ravatalon fekvő halott fejénél égett. Szöregi hagyomány szerint a torban a halott együtt eszik a torozókkal. Tor után, továbbá ha halottal álmodnak, a morzsalekot katlanba dobják, amikor nincs benne tűz. Tápén a tor morzsalékát napnyugta után abroszban levitték a Tiszára, beleszórták a vízbe a halak számára. Ez a hagyomány régebben nyilván általánosabb volt. Ugyanis Ballá Éva domaszéki nagyidejű jámbor énekesasszonytól hallottuk (1965), hogy a régi tanyai öregek a tor morzsalékát mindig hazahozták a Városra, és a Tiszába rázták. Az ura tora után б is kendőbe gyűjtötte a morzsát, de a hazahozatalával késlekedett. A halálra következő kilencedik éjszakán azonban álmában megjelent neki a férje és kérdezte, hogy mi van a tor maradékával. Éva néni nyugtalan lélekkel várta a reggelt, hogy mulasztását jóvá tegye. A kendőt azonban már üresen találta, a morzsa eltűnt belőle. A tanyai temetés a környezetadta körülmények miatt itt-ott eltér a végtisztesség hagyományos városi módjától: délelőtt van, hogy a messzire lakó atyafiság idejében hazaérhessen. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a röszkei halottat még a múlt század nyolcvanas éveiben is a Városba hozták őseink sírkertjébe. Röszke akkoriban még a palánki plébániához tartozott. A halottat a Rozáli-kápolna előtt búcsúztatták. Itt volt a szertartás, majd innen vitték ki az alsóvárosi temetőbe, mert verség és hagyomány szerint Röszke népe ide kívánkozott temetkezni.

23 Ősi hiedelem szerint elveri a határt a jégeső, ha halottat visznek át rajta. „Sokfelé megesett — írja

24 Tömörkény — hogy megtámadták a halottas szekeret. Mikor Istenben boldogult édesanyám a pusztán meghalt, s hazahozattuk, a kocsit le kellett takarni, hogy ne látsszon rajta a koporsó. Előtte 23 A külterületi temetkezés rendje." Szegedi Napló 1884, 14. sz. 24 A kraszniki csata 237. 204