Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
MEGSZÓLÍTÁS A gyermekek egymásnak testvérei, édöstestvérei, együttes nevük testvérség. A bátyám, öcsém, néném, húgom, hátuk mögött testvérbátyám, édösbátyám, mustohabátyám stb. megkülönböztetés ma is általános. A gyeröktestvér, lánytestvér még eléggé ellenáll a finomkodó, fivér, nővér megjelölésnek. A testvér lehet édös- (= vérszerinti), mustoha- (= nem vagy csak félig vérszerinti), egy testvér (= édestestvér), továbbá legény-, lány-, embör-, asszonytestvér (a családi állapotnak megfelelően). Természetesen itt is megvan a további asszonynéném, embörbátyám, lányhúgom stb. megkülönböztetés. Van pólyás-, kis-, nagy-, üdőstestvér (a kornak megfelelően), továbbá neveletlen testvér (= aki még nincs kiházasítva). Régebben már az öt-hat évvel idősebb testvéreket is Imre bácsi, Örzse néni stb. megszólítással illették, és természetesen kendezték, magázták. A fiatalabb fitestvér tegezhette a nénjét, de a bátyját már nem. A kései gyereknek, akinek már felnőtt testvérei vannak, sarjúgyerök, szödelék, vakarcs a neve. A lánytestvérnek régen mindkettőt : bátyját, öccsét meg kellett becsülnie, vagyis bácsinak szólítania és kendeznie. Hasonlóképpen a lánynak a legényt is. A tejtestvér fogalmat ismerik ugyan, Szajánban kocatestvér a neve 16 , de személyes kapcsolatokról, sajátos hiedelmekről nem tudunk. Bizonyára még ősi hagyományokban gyökerezik a testvérré fogadásnak az a formája, amely a Szeged népéből kirajzott Magyarszentmárton mesevilágában maradt fönn 17 . Ez a vérint való testvérség. Egyik mesében ezt olvashatjuk : vágja mög a kisujját, eressze félig a poharat vérrel, Kölesnek (a mese hősének) is mondja, hogy vágja mög a kisujját, eressze félig a poharat vérrel, öntse tele borral űs (= б is), mög Köles is és igyák mög egymás vérit, lögyenek vér int való testvér ök... Mikor itták, fogadták, hogy vérint való testvérök lösznek... így osztán bátyja lőtt neki Zöd Imre. A parasztgyerek ezt a szót: szüleim legföljebb csak újabban, idegenek előtt használja. Helyette ezt mondja: apám, anyám. Apját a használat sűrűségének sorrendjében : édösapám, apám, kedvesapám, Tömörkény még hallotta a tanító apám ünnepélyes megszólítást is. A múlt századi polgárcsaládokban még az apámuram, édösapámuram is járta; legújabban, de nem általánosan apukám, apuskám. Anyját édesanyám, anyám, kedvesanyám, újabban anyukám, anyuskám, régebben édösdajkám, édösszülém, olykor még a megtisztelő anyámasszony, édösanyámasszony megszólítással szokta illetni. Tápén édösapám, ércsapám, édesapám, illetőleg ecsám, écsám, écsanyám, ércsanyám, edeanyám, édösám, Csanádapácán pedig ödösapám, ödösanyám 16 Hagyományok. II, 176. Mint Kálmány még megjegyzi, a jórészt szegedi eredetű gányókból települt Kunágotán arra, aki másnak, nem anyjának tejét szopta, ezt mondják: kocán nevelődött. 17 Hagyományok I, 5, 196. Vö. még Kálmány L., Vérint való testvér. Ethn. 1912. 2 Évkönyv 17
