Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

ját, szemfödelét. Olykor felöltötte magára és belefeküdt a koporsajába, melyet a kam­rában tartogatott. Nem nevette ki érte senki, „komoly dolog ez." A század elején még voltak olyan asszonyok, akik kifésült hajukat egész életükön át kispárnába gyűjtö­gették és meghagyták, hogy akkor majd ezt tegyék a fejük alá. Emlegetnek a század­forduló tájáról bizonyos Dakáné nevezetű tápai öregasszonyt, aki minden hajaszálát gondosan összegyűjtötte. Egy radnai búcsújárása idején asszonytársai egy vállán talált szálat gyanútlanul szélnek eresztettek. Dakáné azzal szaladt utána, ha meg nem talál­ja, vissza kell érte jönnie a másvilágról. Tápén az öregek ma is mondogatják, hogy az embernek odaát minden hajaszáláról el kell számolnia. Olyan jómódú polgárasszonyok is kerültek, akik lányaiknak, menyeiknek megvették előre a gyászruhát, hogy a teme­tésükön majd ezt vegyék föl. Egy tápai öreg parasztasszony, Kozma Teréz első tsz­nyugdíját erre költötte. A halálnak a szegedi néphit szerint is előjelei vannak. Hamarosan meg fog halni valamelyik családtag, ha a kutya nagy gödröt kapar és szűköl. Ha a tyúk kukorékol (az ilyen tyúkot baltával szokták lenyakazni). Ha a bútorok ropognak. Ha fehér ga­lamb röpül át a házon. Ha halálmadár, vagyis kuvik tűnik föl a háznál és huhukol. Mint a régi nóta is mondja : Halálmadár, halálmadár szállott a házfalára, Maghal innen, maghal innen valaki nemsokára. Ha holló száll keresztül a házon és karrog, azaz károg. 4 Ha az ajtó kinyílik valaki után. Ha a ház kapuja előtt vakondtúrás van. Ha a pohár magától elreped. Ha valakinek álmában kiesik a foga. Ha fáj is, akkor közeli rokon hal meg. Ha álmában kenyeret süt, meszel, gödröt ás. Ha új házba költözik a család. Aki az új házban legelőször gyújt világosságot, az hal meg legelőbb. 5 A kövér ember nem kell a halálnak. Amikor eljön érte, nehéznek találja. Meg-megrázza, azaz betegséget küld rá, hogy lesoványod­jék. Akiben a halál nyila van, meghal nemsokára. A haldoklónak a halál trombitál, de csak ő hallja. 6 Amikor a beteg már nagyon utolján van, másként: akinek a harangozópéz az órá­ba van, kiveri a halálhideg, sokszor tesz végrendeletet, testamentumot. Ez Tápén nem rokonok, hanem szomszédok előtt történik. A XVIII. századból fennmaradt egy pol­gárasszony végrendelete, 7 amely egyaránt jellemzi a kor vallásos világát, de művelő­dési viszonyait is : Az Telly es Szent Háromság Nemben, Attyának, Fiúnak és Szent Lélek Istennek neviben Amen. Én alább írt Istennek kegyelmébül elmémbül épp és egísz, de testemben beteges, azértis, elsőben Istennek ajánlom Lelkemet és Testemet a Földnek gyomrában, ahonét eredetéit vette, az kevés ingó és ingatlan Javaimrul következendő rendeléseket teszek et quidem: Primo. Egy Borjas Tehenet nyári fiával edgyütt hagyom Kaszta Jánosnénak. 2do. Tisztelendő Pater Franciskanusoknak temetésemért egy medő Tehenet. 3do. Tisztelendő Pater Piaristáknak Temetésemért és Misse szolgáltatásáért (secundum aestima­tionem) egy negyedfű Tinót. 4to. Boldogságos Szűz Anyánk és Sz.Ferencz Congregatiojára egy jó negyedfű Üszőt hagyok. 5to. Egy rugót Borjút hagyok Szent Péteri Évának. 6to. Szabat kán lévő szőlőmet hagyom a melly Istenben boldogult Uramtul marad, Puskás János fiainak, Ferenc és Markonak hagyok. 7mo. Item azon Puskás János maradékainak hagyok egy napi szántóföldet. 8vo. Nem külömben Puskás Andrásnak és Puskás Balásnak is egy napi szántóföldet. 9no. Nyolc napi szántóföld ezek kívül maradnak négy napi szántóföld secundum aestimationem hagyom Szent Antal Altárára Szent Missé к szolgálatokra Istenben boldogult Uram és magam Lelkön­4 Hagyományok II, 197. 5 Kovács J. 374. 6 EA. 2852. Szőreg. 7 Tápay-Szabó G. 38. 188

Next

/
Thumbnails
Contents