Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

kért. Másik 4 napi szántó földet pedig Szent Joseph Oltárára ugyan boldogult hötvesem és magam Lelkeiért Sz. Missék szolgálatokra. lOmo. Huszta Ilona Leányainak két Aranyokat. 1 lmo. Lossoncz Örsének hagyok egy Aranyat. 12mo. Farkas Jánosnak hagyom Keresetben lévő engem illető Pusztát sok rendbéli tett szolgálatytyáért. 13mo. Ami némő Pénz életem után fog maradni, tehát azon Pénzből ide való Ispitályra hagyok 25 Rhen.fkat az többi pedig hadatassé к Tisztelendő P.P. Franciskánusoknak Szent Missék szolgáltatására. 14to. Nem köllömben a melly mente Császár Kataliné volt és nékem legáltatott, áztat Tisztellendő P. P. Franciskánusoknak hagyom ugyan secundum aestimationem az ezüst gombokkal együtt és azon ára sz. Missékre aplicaltassék. 15to. Az kopott Mentémet hagyom Öregh Sárkánynénak, az ezüst gombokon kívül, azon Gombok pedigh eladattassanak és Sz. Misse szolgálottra adatossanak. 16to. Kávé szénő Szoknyámat hagyom Gyapjas Istvánnénál levő Lakos Farkas Katalinnak. 17mo. Egy hosszú Párnát egy fő allul edgyütt hagyom Clara névő Leányzónak Item egy ködmeny Pruszliket. 18vo. Egy ingemet Szolgálónak hagyom Kovács Katának. 19mo. Item egy új ingemet Clara szolgálónak, az többi fehér ruhám adatassék a szegényeknek. 20mo. Bánátban lévő szőlőimet hagyom Lossoncz Ferencz kisebbik Uramnak, míg él, eő kegyelme halála után pedigh légyzn Kaszta Jánosnéé. mindazonáltal lelkemrül se feledkezzenek. Melly utolsó fönt említett Csekély ingó és ingatlan lévő javaimról rendelésemet alább írt Űri személyek előtt mindenekben helyben hagyom, approbalom és saját kereszt Vonásomalis meg erősítem. Szegeden die 23tia 8bris 1743 + Szent Péteri Éva Hagynak valamikor az alsóvárosi templom kegyképére is. 1729. Az kék kamuka kötőmet hagyom az boldoghságos Szűz képire. 1750. Egy gyolcs lepedőmet hagyom havi Boldogh asszony Templomára oltártakarónak. A legutóbbi időkig általános volt, hogy a jussból, hagyatékból olykor a béresnek, szolgálónak is hagytak egy-egy részt. A halálos beteg legtöbbször maga kívánja a szentséget (gyónás, áldozás, utolsó kenet). Előtte öreg tanyaiak ünnepélyesen meg szokták követni, vagyis engesztelni házastársukat, gyermekeiket, cselédjeiket: most bocsássanak meg nekik, ha vétettek volna ellenük. A Szentségét régebben a pap ünnepélyesen vitte a beteghez. Egy aszszony vagy gyerek égő lámpával lépkedett előtte. A járókelők letérdeltek, a pap a szentséggel megáldotta őket. A tápaiak ilyenkor ezt mondogatták magukban : íme az Isten báránya, ki elvöszi a világ bűneit. Ha az utolsó kenet fölvétele után a beteg mégis talpra áll, akkor tanyai hiedelem szerint élete végéig lábbeliben kell járnia, mezítláb nem szabad többé a földre lépnie. Mint mondják, elvétkeznék örökre : mintha a szentséget magát taposná meg. Az asztalt, amelyen a szentség állott, öregek nagy becsben tartják. Úgy vélik, hogy annak a papnak, akinek valamilyen okból a szentséget vissza kell vinnie, engesztelésül akkornap böjtölnie kell. Ennek az egyházi előírásokban tudomásunk szerint semmi nyoma. A beteget nem szabad nagyon siratni, mint mondják: visszasiratni, mert akkor nehezen hal meg. Ha sokáig küzd a halállal, arra is gyanakszanak, hogy vár valakit, hogy haragosa van. Az illetőt ilyenkor elhívják, hogy megbéküljön a beteggel. Tápaiak szerint esetleg valakire vár, hogy meglátogassa. Varga János szerint a halálos beteget ágyastul hosszában a mestergerenda alá tolják, mert így könnyebben hal meg. Régi tápaiak csupán gyékényre fektetve tették a mestergerenda alá. Hogy a beteg haláltusáját megkönnyítsék, kezébe égő, lehetőleg Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt gyertyát adnak. A tápaiak utána a gyertya alsó végét a földhöz koppantják, hogy porhüvelyének könnyű legyen majd az anyaföldben való megnyugvás. Ha már nem tudná megfogni, akkor háromszor megkerekítik vele. így aztán nem tud rajta az ördög hatalmat nyerni. 189