Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

reprezentációjában ősi emberi szorongások is felvillannak. Nézzük azonban Kovács és Kálmány nyomán az elmúlt, mai népemlékezetet meghaladó, történelembe süllyedt hagyományt közelebbről. A tordai vőfély kikérő mondókája így hangzik: Tisztelt násznagy uram! Dícséröm az Atyaistent, aki minket teremtött. Dícséröm a Fiúistent, aki minket megváltott. Dícséröm a Szentielköt, aki minket mögszentölt. Dícséröm a Szentháromságot, mert ű röndölte el a szent házasságot. Tisztölöm a háznak urát, asszonyát és egybegyűlt családját. Tisztölöm a főprincipális násznagy uramat és az összes vendégeit. Tisztölöm a szép virágszálat, akit a mai szent napon a hit és szeretet aranyláncával egybekötöttek a mi kis királyunkkal. E tisztölet után lépőm át a hajlék küszöbét, de nem a magam erejébűl, hanem az Isten kegyelmibűi. Beszedőmmel hosszú nem akarok lönni, Mert minekünk mindjárt vissza köll mönni. Nem kedvesködhetünk pénzzel, mézzel, De azért nem gyüttünk mégsem üres kézzel. Bort tölt és isznak: De már násznagy uram tovább nem kertölök, E rövid versömben komolyan beszélők. Adják nekünk a szép menyasszonyunkat, Hagy örvendözzük mög vele a mi kis királyunkat. A menyasszony kikérése tehát a múlt században délután kezdődött, „ámde míg az sikerült — írja

35 Kovács a hajdani felsővárosi tisztességet idézve — többször kellett a vőfélyeknek érte fáradozni. Először délután négy óra tájban indultak el a menyasszonyos házhoz a vőfélyek. Az első vőfély kezében nagy, két iccés borral telt palackkal, melynek nyakán pirosra sült fontoskalács díszlett, míg a másik vőfély telt kulacsot emelt, és ebből az úton sorba kínálgatta az ismerősöket. Mielőtt erre az útjukra indultak volna, a násznagy elé állva így búcsúztak: Tisztelt násznagy uram, mi ismét elmennénk, Hogyha ez utunkban szerencsések lennénk. Meglátogatnánk mi szép menyasszonyunkat, Hogyha nem gátolnák meg mi szándékunkat. Tehát kérjük szépen, hogyha kérésünket Teljesítenék, s adnának nekünk egy üveget Tele borral, s rajta illő lakattal, Vagy magyarul mondva: egy fontoskaláccsal. Ez első úttal kezdték meg a menyasszony kikérését, kinyerését a vőlegény részére. Útjuk megkezdésekor egyet-kettőt durrantott a pisztolyból a hősi elszántság és a menyasszony-elrablás ősi szokásának jeléül. A menyasszonyos házhoz érkezve, Ószentivánban zárt kapura, bekötözött ajtóra találtak. Dulakodtak, végül mégis beeresztették őket. Ez nyilván a Városon is megvolt valaha. Azután a násznagy elé álltak. Hosszú kádenciáját a borospalack átnyújtásával a vőfély így végezte: Vőlegényünk tőlünk küldött egy levelet, Mely Krisztus testével lepecsételtetett. És az ő vérével vagyon megírva, Tessék násznagy uram, vegye és olvassa. 36 Kovács J. 287. 118