Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

autón mennek a templomi esküvőre. A gépkocsikat szintén felszalagozzák, kendőt is kötnek valamelyik kissé kiálló részére. Emlékezzünk meg legelőször arról, ami már teljesen a múlté. Amíg a tanyavilág szorosabban hozzátartozott a Városhoz és egyházi ellátása is egészen a századvégig innen történt, a tanyaiak is bent esküdtek, éspedig származásuk szerint az alsótanyaiak az alsóvárosi, a felsőtanyaiak pedig a felsővárosi templomban. Ilyenkor a maguk városi házából, vagy rokonnak átengedett hajlékából délelőtt mentek a templomba és ide tértek vissza. Erre a célra szolgált régi források és visszaemlékezések szerint a katonaszoba, vagyis a katonák hajdani elszállásolására készült külön szoba, helyiség.

34 Ez sokszor üresen is állott. Lakodalomkor azonban itt öltöztették a tanyai menyasszonyt. Ha a vőlegény volt a tanyai, akkor innen mentek a városi menyasszonyért, majd pedig a tanyai lakodalmas házhoz. Ha viszont a menyasszony volt tanyai, akkor szabályosan elmentek érte városi szállására, és úgy vitték a városi vőlegényes házhoz. Ha mindkét házasulandó tanyai volt, akkor a városi esküvő után násznépükkel együtt visszatértek a maguk szállására, délután pedig a vőlegény a hagyományos rendben elment a menyasszonyért majd utána vagy a Városban lakták el a lakodalmat, vagy mindjárt mentek ki a tanyai vendégségre. Az esküvő gyalogszerrel történik még manapság is, ha a vőlegény és menyasszony egyfalubeli (Tápé, Algyő, Sándorfalva, Szentmihálytelek). így volt ez régebben alsóvárosiak között Alsóvároson is. Az alsóvárosi esküvő hagyományrendjébe azonban „uras" elemek is beleszövődtek. Ilyen volt a század első évtizedeiben & fiákeres esküvő. Először jobbmódúaknál tűnt föl, majd a társadalmi kényszer hatására szegényebbek is átvették. Akadtak azonban tehetős gazdák, akik mellőzték, bár módjuknál fogva megtehették volna. Nézetük szerint így a násznépnek csak kis hányada tudott az esküvői ünnepségen résztvenni. Ilyenkor a fiákerokat, legalábbis a menyasszonyét szintén felvirágozták, a néha hálóval is letakart lovak csörgős szerszámjára fehér kendőt, az ostorokra pedig keskeny fehér pántlikát kötöttek. A menyasszonyt vivő fiáker szürke lovaira virágot is aggattak. A vőfély is ennek bakján foglalt helyet a hajtó mellett. A fiákerosokat az örömapa vagy megbízottja hazaérkezéskor kaláccsal, borral vendégelte meg. Esküvő 1895 előtt Említettük már, hogy az esküvő és lakodalom jellemzésénél különbséget kell tennünk a régi, polgári házasság előtti idők és az elmúlt majd egy század szokásrendje között. Az eltérések főleg a polgári és egyházi esküvő időpontjának egyeztetéséből adódnak: a polgári esküvőnek az állami törvény értelmében meg kell előznie az egyházi szertartást. A régi hagyomány szerint a vőlegény és menyasszony, továbbá mindkettőjük násznépe délelőtt külön-külön ment az egyházi esküvőre. Csak a templom előtt találkoztak. Illendő volt mégis, hogy a vőlegény várakozzék itt egy kissé a menyasszonyra. Esküvő után a két násznép elvált egymástól és más úton ment vissza a maga lakodalmas házához. Délután került sor a menyasszony hazahozására. Ha a menyasszony falubeli, azonos városrészbeli volt, akkor gyalog indultak útnak érte. Ha tanyára, más faluba kellett menni, akkor úgy szabták meg az indulás idejét, hogy még alkonyatra visszaérjenek a vőlegényes házhoz. Csókán, Padén ügyelnek arra, hogy a menyasszonyt ne a ház hátulja felől hozzák haza. Az esküvői menet, majd a menyasszony kikérése a múlt század virágzó paraszti életrendjében még több volt elöregedett konvenciónál: kötött rendjében, barokkos SzN. 1905. 246 sz. Beck Pista cikke. 117