Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
gyermek mindvégig szülém, dajkám, illetőleg apám szóval szólítja fölnevelőjét, ez pedig gyerökömnek, lányomnak. Nagyon természetes, hogy az örökbefogadottnak jól megy dolga az örökbefogadónál és ez is egyik oka, hogy oly sok örökbefogadás történik. De az örökbefogadó is meg van a fogadottjával elégedve, neki dolgozik, haszonkereső. Legjobban szeretik örökbe fogadni a fiúkat, miután több hasznukat veszik, mint a lányoknak. A haszonkeresést tartva szem előtt, népünk többre becsüli a fiút a lánynál. Ha a gyermekeinek ad örökséget, a fiúnak többet juttat, mint a leánynak. Okoskodása odajut ki, hogy a fiú többet keresett a háznál, mint a leány. És hogy a fiú a család nevét fenntartja, a leány pedig férjhezmenetele után elveszti." Az örökbefogadásnak: nevelőapa, nevelőanya, illetőleg neveltgyerök kapcsolatának világos a gazdasági háttere. Az üzemszerűen dolgozó dohánykertész- vagy tanyai családnak szüksége volt olyan munkásokra, akik éppen vagyoni érdekeltségüknél fogva törekedtek a legjobb teljesítményekre. A cseléd sző nem csak alkalmazottat, hanem gyermeket is jelent: három cselédöm van, két gyerök, egy lány. Ugyanakkor a család is kettős értelemben használatos. A köznyelvi 'família' jelentés mellett jelenti a házasságból született gyermeket is : három családom van : két gyerök, egy lány. Ilyen értelemben járja még a kiscsalád (= kisgyermek), nagycsalád (= felnőtt gyermek), nevelt család, örökbűfogadott, örökbűtartott család (= adoptált gyermek), mustohacsalád (= mostohagyermek), neveletlen család (= még meg nem házasított gyermek). Szabatosabban is: legénycsalád (= legénnyé serdült gyermek), vőlegénycsalád (= olyan legényfiú, aki most vőlegény), újembör-család {— aki most házasodott meg), embörcsalád (= fiúgyermek, aki már házasságban él), lány család (= lánygyermek), menyasszonycsalád (= aki most menyasszony), újasszonycsalád (= aki most ment férjhez), asszonycsalád (= aki már meglett asszony), özvegycsalád (= olyan, már házasságban élt gyermek, aki megözvegyült). A béressel, szolgálóval bővült családnak, házicsalád, háznép, vagy egyszerűen csak ház a neve. Lakodalomba nem személyeket, hanem házat szoktak hívni, amelybe természetesen a cseléd is beletartozott. A házhoz, családhoz nőtt öreg cseléd, idős, szegény rokon tréfás neve házibútor. Endogámia Népünk egészen az újabb évtizedekig szigorú endogámiában élt, amelynek ereje még ma sem szűnt meg egészen. Jellemző, hogy a szegedi földtől messzire elszakadt: bányákban, nagyvárosi építkezéseknél dolgozó tanyai fiatalok, akik már csak elvétve térnek majd haza szülőföldjükre, feleséget legtöbbször mégis innen választanak maguknak. Ritkaság volt tehát még a századfordulón is alsó- és felsővárosiak között a házasság, Palánk és Rókus fellazultabb lakosságával pedig szinte elképzelhetetlen. Ezt a korlátozást először a gazdag parasztok és ipari munkások törték át. Alsóvárosiak a városrész területén kívül csak onnan, vagy oda házasodtak, ahol kirajzott alsóvárosiak élnek. Ilyenek a múlt század első felében, a Bánát, majd a Móraváros, népiesen Újváros, továbbá Szentmihálytelek, Röszke, Alsótanya, Újszeged. Felsővárosiaknál hasonló népmozgalmi jelenségek alapján Rókus, régebben Felsőtanya. Valamikor a múlt század folyamán ezek az endogamisztikus kapcsolatok néhány nemzedéken keresztül a Délvidék szegedi településeivel (Szőreg, Kübekháza, Ószentiván, Rabé, Száján, Törökkanizsa, Magyarkanizsa, Földeák, Apáca stb.) is fennállottak 4 . Ami a tanyai * Ami Temesközbe vándorolt népünket illeti, a múlt század utolsó negyedében Kálmány Lajos rajzol róla jellegzetes képet. Hosszú évtizedeken át, több nemzedéken keresztül fönntartotta az anya8
