A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Tisztelgő szavak Bálint Sándor temetésén (Trogmayer Ottó emlékbeszéde)

rendezéséről, hiszen magad soroltad fel ragyogó terveid. Mégis az életmű így is teljes, a curriculum vitae 1980 május 10-én lezárult. Az a curriculum vitae, mely Szegeden 1904 augusztus 1-én indult. Bálint Sándor Szeged Alsóváros szülötte, élete végéig hű maradt városához. Tanulmányait Szegeden, majd Budapesten végezte s 1934-ben már egyetemi magántanár. Elbeszélése szerint egy szegedi Bartók koncert ébresztette rá a szegedi nagytáj népéletének, a szegedi parasztság, a város és lakói tárgyi és szellemi néprajzi anyaga gyűjtésének fontosságára. Rendkívül elmélyült kutatási módszerével oly messzire visszatekintő történeti vetületet adott, melynek során szinte melléktermékként születtek olyan könyvek, mint pl. a Szeged reneszánsz kori műveltsége. Nehéz és lehetetlen feladat, hogy valaminő rangsort állítsunk fel a megjelent könyvek és tanulmányok sorában, melyek mindegyike szegedi témával foglalkozik. Az első kiemelkedő jelentőségű munka a Szegedi szótár, mellyel a szögedi népnyelv csodálatos gazdagságát mentette meg az utókornak. Ezt szinte kiegészíti a szegedi példabeszédek és jeles mondások gyűjteménye. A könyvek sorát pedig a Szögedi nemzet még nyomdában levő III. kötete zárja le, melyet kutatásai összefoglaló eredményének tekinthetünk. Kiegészíti e köteteket a sok-sok megjelent előtanulmány. Új ösvényeken járt és iskolát teremtett a szakrális néprajz kutatásában, az e témakörből megjelent könyvei különleges forrásértékűek az eljövendő generációk kutatói számára. Benne élt abban a közegben, melyben született, a néprajzi gyűjtőmunkát saját családja körében kezdhette, gyermekkori emlékeivel egészíthette ki, számára természetesnek adódott mindaz, ami a máshonnan idevetődött gyűjtők számára újdonság, sőt kuriozitás volt. Fő műveit élete utolsó 15 eszteridejében írta le, időt hagyott magának az alkotásra, a hosszú évek alatt felhalmozott adattömeg rendszerezésére. Türelmetlen, rohanó évtizedeinkben visszahúzódva a csendes szigetet jelentő tiszaparti lakásba érlelte gondolatait. Hiszen maga írja a Szögedi nemzet előszavában: „Jelen mű szülővárosom népi hagyomány világának megörökítése, sok évtizedes kutatásnak, szemlélődésnek, egy emberélet örömmel vállalt iparkodásának gyümölcse". Kora hajnalok csendes óráiban rótta fáradhatatlanul a sorokat. A Szögedi nemzet első kézirata több mint 3000 gépelt oldal volt. Szerényen élt, minden percét a tudománynak, a művészeteknek szentelve. Búcsúzunk Bálint Sándortól, búcsúznak barátai, búcsúznak munkatársai. Búcsúznak a tanítványok, akiket a főiskola és az egyetem katedrájáról évtizedekig oktattál, akiket bármikor segítettél hasznos tanácsaiddal, akik elé emberi példát állítottál munkásságoddal. A koporsó mellett a nagy elődök árnyai lengnek, Dugonics András, Kálmány Lajos, Reizner János, Tömörkény István, Móra Ferenc, akiknek panteonjában méltó helyet biztosítottál magadnak. S az eltávozott kortársak árnyai között ott van Móricz Zsigmondé, akit Te tanítottál a szögedi nyelvre, Ortutay Gyuláé és Erdei Ferencé, akik más más úton, de hozzád hasonlóan életüket tették fel a magyar parasztság sorsára. Búcsúzunk Tőled megköszönve mindazt amit értünk szegediekért tettél. Búcsúzunk Tőled annak az emlékműnek az árnyékában, melyet tudásod, elméd kristályos gondolataiból emeltél magadnak s szeretett városodnak, Szegednek. Exactum est monumentum aere perennius non tantum personae tuae sed civitati amabili Szegediensi. 12