Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

I. Lipót felújította a Városnak Szent György vitéz és mártír (ápr. 24.) és Szent Mihály arkangyal (szept. 29.) napjától kezdve 8 napig tartó, ősi vásárnyitási jogát (1690).

7 Ehhez III. Károly még Domonkos (aug. 4.) és András (nov. 30.) napjaira országos, a hét szerdájára és szombatjára pedig hetivásár tartását engedélyezte.

8 A havibúcsú (aug. 5.) miatt a nyári vásárt Ignác napjára (júl. 31.) hozták előre. A szegedi országosvásárok napjai, illetőleg hetei a századfordulón : Donát (febr. 17.), György, Ignác, Mihály, András. Eszerint tehát volt Dónát-napi, Szent Györgynapi, másként zödvásár (rendesen május első vasárnapján), nyári vásár, amelynek végén a kirakodó vásárosok nyomban Alsóvárosra a havibúcsúra mentek, továbbá a Szent Mihályi-, és Szent Andrási- vásár. A kirakodó vásárok általában pénteki nappal kezdődtek és egy hét múlva szombati nappal zárultak. A szegedi vásárokra sajátosképpen alig marad el az eső. Mint tréfás bosszúsággal mondják, az esőt lakodalomba hívták. Azzal tért ki előle, hogy nem mehet, mert Szögedében vásái lesz. Neki ott a helye.

9 Az országos vásár, hajdani nevén szabadság, szegedi szabadság rendjére a Tanács választott embere, a iudex fori, vagyis vásárbíró ügyelt. Hivatali esküje így szólt : Én N. N. esküszöm az egy élő igaz Istenre, Attya, Fiú, Szentlélek, tellyes Szent Háromságra, Boldogságos Szűz Máriára és Istennek minden szentéire, hogy ezen esztendőben vásárbírói hivatalomnak mindenekben tehetségem szerint kívánok minden restség nélkül eleget tenni. Piatzra és kereskedőkre szorgalmatosan vigyázni fogok, a kik ezen nemes szabad királyi Városban valamit el adni behoznak, azoktul sem többet, sem kevesebbet, hanem csak az nemes Város privilégiuma és statútuma szerint a szokott állás- vagy hely pénzt és más adni szokott műveket, minden Attyafiság, sógorság, komaság, szomszédság, igéret, ajándék, félelem, haragtartás kívül igazán megvenni, egybenhordani igyekezvén és az Hlyen jövedelembül nem fordítok magam szükségére csak egy pénzt is... Belőle semmi kereskedést nem indítok, sem penig másnak Interesre ( = kamat) ki nem adom. Isten engem úgy segéllyen, Boldog Asszony és Istennek minden szentjei!™ A vásár a XVIII. század folyamán az egyes városrészek templomaiban bemutatott misével kezdődött. A város pallosjogának bizonyságául és elrettentésül a vásárok idejére a hóhérbárdot kitűzték a tanácsházra. A vásárnyitást a főbíró és tanács jelenlétében a vásárbíró ünnepélyesen hirdette ki.

11 A Tanács jó vásárok után, így az 1722. évi Szent Mihály-napi vásárt követőleg három napig vendégeskedett. A várparancsnoknak karácsony és húsvét mellett, vásárok idején borjút, malacot vettek vásárfiába, hogy az átkelő katonaság között „jó commandot tartson", a garázdálkodásokat akadályozza meg.

12 A XVIII. század folyamán újjászülető Városnak élénk iparra, látogatott vásárokra volt szüksége. Mindent elkövetett, hogy közgazdasági önellátását fejlessze és virágzó helyi termelési, ipari ágakat teremtsen. Csakugyan: Szeged céheinek nagyrésze kezében tartotta messze vidék ipari életét. A szegedi borbély, kalapos, kötélverő, lakatos (benne az órás, puskaműves, sarkantyúkészítő, bádogos szakma), magyarszabó, pék anyacéhek alá tartoztak Csongrád, Csanád, Bács-Bodrog, Torontál megyék, olykor Arad és Temesvár városok fertálycéhei is. E céhekben, sőt rajtuk keresztül Szeged társadalmi és közgazdasági életében hosszú ideig a bevándorolt németeknek volt jelentős szavuk és helyzeti előnyeiket a bennszülött magyarság csak a század vége felé kezdte kiegyensúlyozni. A törzsökös szegedi nép a céhes képesítéshez nem kötött szabadiparokban ragadta magához a ve7 Reizner IV, 218. 8 Reizner III, 501. 9 Hagyományok I, 164. 10 Kovács J. Szegedi emlékek. 24. 11 Uo. 30. 12 Reizner III, 132. 79