Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Az érdemes szegedi deutschungar Wőberekről már Hofmannsegg német utazó is megemlékezik. Náluk szállott meg. Dicséri vendégszeretetüket, műveltségüket.

2 Wőber Antal (1771—1852) a családi mesterséget folytatta, de valami legénykori csínytevése miatt a felelősségrevonás elől katonának állott be. Közemberi sorból táborszernagyi rangig emelkedett. Említettük, hogy Wőber György fordítja le a legények szabályait. György fia (1810—1869"» már jogot tanult. Barokk lakóháza a Kiskaszárnya (ma Mérey) utcában volt.

3 A szegedi polgárőrsc

fe ezredese, majd 1845—1848 között a Város konzervatív szellemű főbírája, az 1847. évben pedig országgyűlési követe volt. Levelezett Széchenyi Istvánnal. A szabadságharc idején lemondott, később, 1849—1854 között szülővárosa érdekében elvállalta a polgármesterséget, amikoris — lévén a törvényesség híve — az önkényuralom sok megbántásban részesítette. Még 1865—1867 között is vállalta a Város királyi biztosaként e tisztséget. Becsületességéért, tiszta jelleméért mindig köztiszteletben állott. A szegedi kötélverő céhhez tartoztak az összes környékbeli városok : Arad, Gyula, Vásárhely, Makó, Nagyszentmiklós, Kanizsa, Nagybecskerek, Újvidék, Zombor, Apatin, Baja, Szabadka, Zenta. A vidékieket landtmeister néven emlegették. A céh zöld selyemből való, magyar föliratú, újított zászlaja 1853-ban készült. Egyik oldalán Mária, hazánk Nagyasszonya, a másikon kötélfonás és szerszámok láthatók. Szövege: AZ ÉRDEMES KÖTÉLGYÁRTÓ CZÉH ZÁSZLÓJA. A zászlórúd gombja magyar címer. A céh védőszentje egyébként Szent Posthumus. A titulus tudomásunk szerint egyedül áll a szakmában. Voltaképpen Szent Pachomius egyiptomi remetéről van szó, aki világi életében kötélverő volt. A céhpecsét körirata: SIGILL DER SALLER MEISTER IN SZEGETIN. 1743. Két oroszlán tartja rajta a mesterség jelvényeit. Fölöttük glóriával körülvett angyal van kivésve: bal kezében országalmát, jobbjában pedig kivont kardot tart.

4 A kötélverők céhéletéről Bakay Nándor sok színes, jellegzetes mozzanatot örökített meg.

5 Elmondja, hogy az ifjúság ládája magában foglalta a céh és az ifjúság alapszabályát, jegyzőkönyveit, szabadságleveleit, a segélypörsölyt, egyes ki nem váltott tanulóleveleket, továbbá egy-egy koszorút és egy ércpoharat, amely remekbe készült ötvösmunka volt. Voltak ezenkívül a ládában régi pénzek, pecsétek, a szakmára vonatkozó emlékek. A havonkénti gyűléseken a bejárómestör jelenlétében az ifjúság szigorú bírság terhe alatt köteles volt összeseregleni. A láda kulcsait a két kúcsoslegény őrizte. Náluk volt a pörsöly egyik kulcsa, a másik meg vagy a bejárómesternél, vagy éppen a céhmesternél. A láda köré sereglett ifjúság egyik képviselője, vagyis az első kulcsoslegény, másként öreglegény az asztalra helyezett láda mellett az elnöklő mester jobbján foglalt helyet. Az asztalra helyezett kalapja alatt a kulcson tartott jobb kézzel a kulcsot az asztalhoz koppantottá. Majd engedélyt kért a szólásra : fölszólított minden jelenlevőt, ha bárki ellen bármi panasza volna, még a láda felnyitása előtt adja elő. Nyitott ládánál ugyanis már csak az ítéletnek lehetett elhangzania. Az öreglegény fölszólítasát háromszor megismételte. Majd a legények névsorát olvasták föl. Aki eddig meg nem érkezett, a láda felnyitása után már nem léphetett a gyülekezetbe. Ezután háromszori engedelemkérés után sor került a láda felnyitására. Most a mester, az öreglegény és a másik kulcsoslegény, más néven ifjúlegény kirakta az asztalra a láda tartalmát. Most következett a befizetés, bírságolás. A vétkesnek a tárgyalás idejére el kellett hagynia a gyülekezetet. Utána behívták és kihirdették a büntetést, amely azonban egy heti bérnél több nem lehetett. Súlyos esetekben a legényre testi büntetést is kiszabhattak. Amíg azonban a tanácskozásokat a legszigorúbb titokban tartották, és gyűlésen kívül még szólni sem volt szabad róluk, addig a testi fenyítést elrettentés okából minden céhvel tudatták. A múlt század negyvenes éveiben 1 hétre 1 váltógarast fizetett a legény a segélypörsölybe. Ehhez még főleg becsületsértésre rótt büntetések is járultak. A segéddé, legénnyé avatás díja nem folyt a pénztárba, mert ezt áldomásra költötték. Az új legénynek hosszúszárú pipát és tele poharat adtak a kezébe, a koszorút pedig, amely rezgő érc-sujtással volt tele, a feje tetejére helyezték. Ekkor két széket tettek az asztal két ellenkező oldalára, 2 Berkeszi I., Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793/94-ben. Bp. 1887. 3 Czímer K., Kaszinó. 168. 4 #///84. 5 B. N.. Az „ifjúság ládája". Alföldi Iparlap 1884, 19. sz. 5 A Móra Ferenc Múzeum Évk. 77. II. 65