Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

SZÍJJÁRTÓK A szegedi szíjjártó mesterség középkori virágzása az 1522. évi tizedlajstromból is kitűnik. A Szíjjártó családnév kilencszer, latin megfelelője a Corrigiator pedig háromszor fordul elő benne. Szíjjártó András feleségével, Ilonával már előtte (1499) a római Szentlélek Társulat tagjai sorába iratkozik. Ez más analógiákból következtetve, jómód jele. A mesterség jelentőségét Szeged igen fejlett középkori kereskedelme, illetőleg közlekedése magyarázza. A sónak, bornak akár szárazföldön, azaz kocsi hátán, akár vízen való fuvarozása elsősorban lóvontatással történt. Ez szükségessé tette különleges lószerszámok, hámok, azonkívül átkötő szíjak készítését. Rokon szakma, helyesebben a mesterségnek egyik ága volt a nyergesség, amely Nyerges családnévként kétszer fordul elő a jegyzékben. Sajnos, egészen a XVIII. századig nincsenek, helyesebben nem maradtak ránk adatok a mesterségnek céhben való műveléséről. Más fonásokból azonban világos, hogy a szegedi szíjjártók a hódoltság idején sem szűntek meg dolgozni, hiszen Szeged közlekedése ebben az időben is virágzott. így Szeged a vásárairól is híres volt a török alatt. Mindenesetre jellemző, hogy a hódoltság után először a szegedi szíjjártók, nyergesek és csiszárok szereznek maguknak I. Lipót királytól magyar nyelvű céhkiváltságot.

1 Ebben talán annak is része volt, hogy elsőrangú katonai szükségletekről is nekik kellett a szegedi vár helyőrsége számára gondoskodniuk. Vegyük még ehhez hozzá, hogy 1717-ben Bécs—Buda—Szeged—Arad—Nagyszeben, illetőleg Szeged—Temesvár—Krajova között megindult a postajárat, amely váltott fogatokkal történt. A szegedi postaállomás a Feketesas vendégfogadóban volt a városháza mögött. Jellemző a hagyományok szívós erejére, hogy szíjjártó műhelyek még a XX. században is szép számmal voltak itt, a régi beálló vendégfogadók környékén. Itt volt a mai MÁV-Üzletvezetőség helyén a hetelőkocsma,

2 vagyis a hetelőre kirendelt vármegyei parasztság várakozó helye. Az 1848. évig Csongrád vármegye faluinak parasztsága — az országos előírások szerint — köteles volt forspont szolgálatot teljesíteni. A sorrendben egymásután következő jobbágyok Szegeden várakoztak arra, hogy sor kerüljön rájuk. Egynek-egynek ügyelete egy hétig tartott. Kirendelésükre a hetelőkocsmában várakoztak, ahol fogatukkal együtt megszállottak. Itt tanyázott a Feketesassal szomszédos Hétválasztó-vendégfogadó táján a szekérbíró is,

3 aki a fuvarkeresők és a fuvarosok között közvetített. Ennyiből is kitűnik azonban a szíjjártó mesterségnek különös jelentősége a tekintélyes részben közvetítő kereskedelemből, szállításból élő régi Szeged életében. 1 Reizner III, 467. 2 SzN. 1908, 280. sz. 3 Cserzy Mihály : Régi világból 89. Vö. még SzegSz II, 466. 57