Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A dereglye szó először Dugonics Andrásnál bukkan föl. Az Etelkában ezt írja: kik a zajos tengereknek és a dombos haboknak eresztvén Dereglyéjüket, sem a szélnek mostohaságát, sem a sósvízeknek verdődését által nem láthatták.™ A Szerecsenekben ekképp : a polgárság eleje vagy hajónkra gyűlt, vagy kisebb dereglyékre szállott. Jellemzi is őket : eme csónakok háromnál többet el nem bírhattak, mivel egy fából vannak kivésve, parasztosan meg is gúzsolva.

31 Említi példabeszédben is: rossz gálya, melynek dereglyéi nincsenek. Helyesen értelmezi Reuter Camillo: a vontató hajó tehetetlen, ha nincs dereglyéje, amelyen a lovakat szükség szerint gyorsan lehet egyik partról a másikra átszállítani. A szó fölbukkan az Alsóvároson paposkodó Takáts Ráfaelnak a XVIII. század íegvégén kiadott Toldalékában is. Herman Ottó a szót a Balatonon gyalmos halászok között hallotta, akik nyilván Szegedről kerültek oda és vitték át a szót a múlt század derekán. A dereglye szót Edelspacher Antal, és nyomában Munkácsi Bernát az oszmántörök diräkli szóból származtatja.

38 A baj azonban Reuter szerint már ott kezdődik, hogy a török alkalmatosságnak árboca van, a magyarnak meg nincs. Reuter egyébként bajor tájnyelvi szóval próbálja egyeztetni, és ezzel alighanem jó nyomon jár. A bevándorolt schopper, népünk ajkán super iparosság hozhatta magával Szegedre. Nyilván a szegedi vízenjárók és Dugonics irodalmi hatására került bele a köznyelvbe. Tőlünk deszki szerb hajó vontatók közvetítésével jutott dereglija alakban a szerb szókincsbe is. Vízimalom-építés Superok munkája volt a vízimalom építése is. Leírásában szabatosabb forrás híján Kovács Jánost követjük. Ahol azonban tehetjük, kiigazítjuk, kiegészítjük. A szegedi vízimalmok szép formájuk, célszerű szerkezetük folytán kapósak voltak az egész országban, de a Balkánon is. „A szegedi vízimalmok — írja egy régi újságcikk — nemcsak szerkezetök pontossága, de építési szilárdságuk, csinos külsejük által messze a Duna, Tisza, Száva és Maros vidékeire vitettek, és Szegednek szép pénzt hozott évenként a malom- és hajóépítészet." A vízimalomnak két része volt. Az egyik a házhajó, másként hajóház, malomházhajó, malomhajó, amely hosszú, hajlott gerincű roskatag kunyhóhoz hasonlított. Orrtőkéjét előrebuktatott, vastagabb, szögletes tölgyfa alkotta, amelyhez az oldaldeszkák voltak erősítve. A hajóház elejének nyitott csarnokában az őrlésre hozott gabonát helyezték el. Följegyzések szerint a múlt század második harmadától készített házhajókat a könnyedség, dús faragás, díszes orrtőke jellemezte. Ekkor már rajziskolába jártak a malomkészítő szegedi faragók, itt sajátították el a könnyedebb formákat.

39 A vízimalom nagy kerekének külső tengelyét régebben a tombác tartotta. Nátly József meghatározása szerint „hajó helyett malom alá tétetni szokott, kivésett vastag szál tölgyfa, mellynek belső ürege átalmérőjében A—6 lábnyi. Egy malom alá három tombátz tétetik: kettő a malom alá, egy pedig tárhajó gyanánt a készségen kívül." Hasonlóan értelmezi Kovács János is, de hozzáteszi, hogy a tombácban rudat, kötelet, evezőt helyeztek el, továbbá a nagykerék tengelyének egyik csapágya 36 Etelka I, 85. 37 Szerecsenek I, 79, 101. 38 Ethn. 1893, 209. 39 Kovács 118. 46