Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
vetkező részeit szokta megnevezni : farbür (ez a legerősebb, csizmafej készül belőle), hátbür, középsőbür, ódalbűr, hátulsólábbűr, elsőlábbűr, lapockabúr, hasbűr. A hát- és oldalbőrnek a szakmában krupon neve is hallható. Egy egész tehénbőrből 8 pár csizma telik. A mester már tudja, hogy melyik rész mire alkalmas. Azt is meg tudja állapítani, hogy az idegen csizmát milyen részekből varrták. A pitlingbür nagyobb, egy idősebb szegedi mester szerint már szalmarágó borjú bőre, amelyből ünneplő csizma készül. A csizma részei, illetőleg szegedi megnevezései : 1. A szár, vagyis az a része, amely a lábszárat borítja. Szára szerint ismeretes az asszonyszárú (=elol-hátul kicsúcsosodó, oldalrészén öblös női csizma), hërmonikaszárú, másként ráncosszárú, keményszárú, másként rámás, puhaszárú, kerekszárú, galléros (=a szár elejének felső részén gombkötő munkával díszített) csizma. Érdekes megemlítenünk, hogy még az első világháború előtt, nyári időben vándorló tótok járták végig az alsóvárosi utcákat és ezt kiáltozták: csizsmoszáró kinek van eladó? Az elnyűtt csizmákat a szárukért összevásárolták, hogy aztán bocskort szabjanak belőlük. A szegedi csizmaszár mindig oldalvarrott. Törzsökös szegedi ember nem viselt soha hátulvarrott csizmát. 16 Az olcsóbb fajta oldalvarrott csizma hátuljabélésének csiszlikbéllés a szakmai neve. 2. A fül szakmai nevén sturfli, stufli a szár két felső oldalához belülről fülszerűen odavart szalag a csizma felhúzására. A csizma külső oldalain látható díszes varrásnak Tápén tulipánt a neve. 3. A szentistvánvágás a régi szegedi csizma elejének szívalakú bevágása. Ez nyilván a céh egykori védőszentjének, István királynak csizmás barokk szoboralakjától kapta a nevét. Csúcsánál van a galambkosár, rúzsa néven emlegetett gombkötő dísz : gyapjúfonalból horgolt kis korong. A szegő néven ismert, zsinórral borított szentistvánvágásnak és a galambkosárnak közös szakmai neve a már említett gallér. Maga a csizsmavágás, vagyis a csizma szárának végződése vidékünkön régebben a nemzetiségi hovatartozást is jelentette. Erről Tömörkény István megfigyelése és rajza tanúskodik. 4. A torok vagyis a szár és fej közötti puha bőrrész hajlékonyságánál fogva a felhúzást teszi lehetővé. 5. A fej az a rész, amelybe a lábfej kerül. Középső felső részének nyelv a neve. 6. Az orr a csizmafej hegye. Ennek alakja szerint több fajtája volt : juhászos orr, vágott orr, kácsaorr, kecsögeorr. 1. A talp. A fölületes kidolgozású, olcsó csizmára kerülő talpnak bivalytalp a tréfás neve. A jó tartás érdekében a talpba helyezett vékony fűzfalapnak holcpont, holspont, glengstokk, glengstikli, elülső részének pedig banléder a szakmai neve. 8. A lágy ék. Ez nem más, mint a talp és a sarok közötti ívelt rész. 9. A sarok. Félmagas fajtájának gavallérsarok a neve. A belerakott hulladékbőrt a szakmában slapszli néven emlegetik. Az új csizma talpszélének és sarkának fényesítésére, cifrázásra régebben a mézeskalácsosoktól vásárolt sejtviaszk szolgált. Erre kerül a patkó, régebben sarkantyú. Kétféle patkó volt ismeretes : a lapospatkó és a törökpatkó. Nem tudjuk már, miben különböztek. Cserzy Mihály szerint volt csillagvégű rudaspatkó is. A sarkantyúk között ismeretes volt a juhászsarkantyú, vagyis kis vékony bőrre járó sarkantyú, amelyet akkor tett föl a juhász, ha szamárra ült. Csak egyik csizmáján hordta. Ennek sokszor pusztai kovács volt a mestere. A kecskeméti sarkantyú megjelölés csak egy szegedi meseszövegben fordul elő, a tatársarkantyú hasonlóképpen. Nem tudjuk, milyenek voltak. Anyaga szerint volt réz- és 1€ Egy jellemző anekdota Szigethy V., A régi Szegedből az újba. 12. 332
