Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

mán a gatyájárú. Ahogy oda vót ragadva, fogja azt főhúzza magán a gatyát, a fenekin: „Jaj néköm — aszongya — most mit szól az asszony, milyen a gatyám". „Na — aszongya erre a mestör — tögye lé kend János bácsi a csizsmákat, mer ez most mán nem a kendé, më fél az asszonytú." A csizmadiasorsról szól egy tréfás-ironikus versezet, amely még a céhvilágban született. Kálmány Lajos jegyezte föl

13 Fölsővároson : A csizmadia búcsúzik szerszámától, Jaj pedig keserves megválni azoktól. Elbúcsúzom hát tetőled kedves árom, Amellyel szurkálom sokszor csizmaszárom. Rajtad van legjobban szurkos kezem szennye, Mert tenálad nélkül a tű át nem menne. Fordulok most hozzád legjobbik lapos tűm, Fordulj elő te is legjobb acél gyűszűm! Mert ti egy testvérek vagytok mindketten, Egy-két krajcáromat veletek kerestem. A sodrófámat sem hagyom pár szó nélkül, Mert a varrófonal őáltala készül. Sokszor a sodrásban feltörted tenyerem, Hiába, mert veled kerestem kenyerem. A sámfa szükséges ezen mesterségbe, Ha ez elmaradna, sose mennék mennybe. Ha szűk volt a szára, ezzel bővítettem, De hát még a kaptám el is felejtettem. Veszem hát búcsúmat most a mustafámtúl, Könnyeim legtöbbet csak ezek után hull, Ó kedves kis bicském, jó hogy megláttalak, Hogy búcsúzás nélkül téged sem hagyjalak : Hűségesen vágtad, aprítottad a bőrt, Véled borotválkoztam arcomról is a szőrt. Kerekítőm téged az én kármentőmmel, Együtt használtalak, fentelek fénykővel. Megvágtad kezemet, volt sokszor fájdalom, De már föl sem veszlek, mert kerested hasznom. Ó kerekszék téged áldjon meg Jupiter, Tehozzád esküdtem tizenhárom hittel, Mégis el kell hagynom, ó te hű szerszámom, Terajtad hasadt ki legjobbik nadrágom. Ó kedves fordítóm, te is itt vagy láthadd, Hogy búcsúzik gazdád, hogy téged is itt hagy. Sokszor jókedvemből nagyot ordítottam, Amikor a csizmát rajtad fordítottam. A lábszíjj is itt van, de már ezt nem bánom, Sokat vertek vele, azért nem sajnálom, Hogyha rágondolok, most is fáj a hátam, Mert miatta sokszor rókatáncot jártam. A tőke legnagyobb a szerszámom között, Érte erszényembe lapos guta ütött. A sok szuroktól úgy fénylik, mint pulitér, Négyszer négy krajcárral mindenkor föl is ér. A sárga szuroknak legtöbb hasznát vettem, Mert ha megéheztem, frustukra azt ettem. Tudom, hogy a gyomrom még arra fog vágyni, Pedig ezután csak bőröcskét fog rágni. Végbúcsúmat veszem padlásos székemtűi, Amelyben naponta sok csizma elkészült, Mit mondjak terólad, sok hasznodat vettem, Részeges fejemet rajtad pihentettem. Téged is kis kunyhóm, áldjon meg Szent János! Sokszor voltam benned éhség miatt álmos. Tubákos pikszisem most magamhoz veszem, Veszem utazásom nagyon keservesen. A csizmadiák szükségből — különösen a régi árszabások tanúsága szerint

14 — készítettek ugyan cipót, papucsot, sőt olykor bocskort is, igazában azonban mindig csak a csizma, főleg pedig magyarcsizsma, azaz szegedi magyar ember gusztusa szerint való csizma varrásával foglalkoztak. A magyarcsizma már az 1765. évi Árszabásban is előfordul, ami világosan az egyéb : német, török formáktól való eltérésre utal. A bőröket századokkal ezelőtt, még a vargaság differenciálatlanabb gazdasági és szakmai szakaszában Ők cserezték, dolgozták föl. A céhesseg utolsó századában már tímároktól vásárolják, azóta viszont rendesen bőrgyárakból szerzik be. Manapság különbséget tesznek a kevéssé kidolgozott és olcsóbb készítményekhez fölhasznált tímárbűr és a finom gyáribűr között.

15 A csizma bőranyaga az idők folyamán karmazsin, szattyán, kordován, fisléder. Csak a tehén- és bornyúbűr alkalmas csizmának. A csizmadia a marhabornek a kö13 Kálmány I. 73. 14 Ilyen árszabások Bálint S., A szegedi varga, csizmadia és papucsos mesterség. Cipőipari Dokumentáció 1960. 15 Felsorolja Bálint S. uo. 331