Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A karmazsin szó arra is utal, hogy a szegedi vargák korán megismerkedtek a magas színvonalú török bőrművességgel is. Csakugyan, a török eredetű finom bőrfajták (kordován, szattyán, karmazsin) most honosodnak meg Szegeden, illetőleg hazánkban. Egykori hódoltsági városainkban (Budán, Vácott, Szolnokon) Tabán nevű

4 vízmenti városrészben a török cserzővargáknak, tímároknak volt a műhelyük. A Tabán nevet viseli mái napig Felsővárosnak a Római körúttól, Szilléri sugárúttól, a körtöltéstől és a Tiszától bezárt, mély fekvésű része, amely a hódoltság alatt még kívül esett az akkor lakott Városon. Erre az elkülönítésre részben a jellegzetes bűz, másfelől pedig a cserzésbol származó mocskos, egészségtelen tócsák miatt volt szükség. A török időkben a régi szegedi céhlevél nyilván elkallódott, de a Város sokáig tartó elszigeteltsége következtében el is évülhetett. Éppen ezért a szegedi csizmadiák 1701-ben a pesti csizmadia céhnek 30 artikulusból, azaz cikkelyből álló magyar nyelvű szabályzatát kérték el, hogy aszerint működjenek. Ezt a szegedi kamarai felügyelő és a várparancsnok még ebben az esztendőben megerősítve ki is adta nekik. A szabályzatot 1711-ben Csöpörke Máté szegedi főbíró és gróf Herberstein várparancsnok, majd 1724-ben gróf Pilliers várparancsnok is újabb megerősítő záradékkal látta el.

5 A céh második, Mária Teréziától nyert (1756) szabadalmi levele nem maradt ránk. Új céhlevelet szerzett az 1807. és 1836. esztendőben. Ez utóbbinak szövege már ismeretes. Az új céhlevél a fölvételnél nem ragaszkodik a katolikus valláshoz. A másvallású mesterek sem kötelesek már a hagyományos úrnapi körmeneten résztvenni. Az inas felszabadításánál már nem köti magát az „eddig szokásban volt szertartáshoz". Szigorúan előírja a csizmadialegény vándorlását. A remekelés alól a jól dolgozó legény ritka esetekben, főleg betegség miatt felszabadítható. A remekléssel járó hagyományos vendégeskedés tilos. A szegénysorsú remekelő legény, illetőleg mester szerszámairól a céh tartozik visszatérítés ellenében gondoskodni. A szegedi csizmadia céh magát nemcsak a szokványos böcsületös, hanem a nömös jelzővel is illette.

6 Ezzel akart a közösség tisztes régiségére, társadalmi súlyára utalni. A csizmadia céhhez tartozásnak elengedhetetlen föltétele volta szakmai előírás, remekelés mellett a szegedi polgárjog megszerzése is. Jellege, összetétele szerint mindenkor színmagyar volt. Védőszentje István király, akinek tiszteletére 1827-ben új zászlót szenteltek. Ez 587 forint 37 krajcárba került. A XX. századi utódok patrónusa Szent Imre. A szegedi csizmadiák polgárjoguk birtokában messze vásárokra is eljártak. A vidéki városokban a sátorhely, vagyis a vásári árusítóhely birtoklásáért, illetőleg állandósításáért erős küzdelmet kellett folytatniuk. A céhiratokban kiadásként tekintélyes összegek szerepelnek az 1820-as években „sátorhely megszerzése után járván" Szabadka, Makó, Nagykikinda, Nagyszentmiklós, Nagybecskerek városában. Olykor még hatósági személyek jóindulatának megszerzése címén is vannak közöttük tételek.

7 Az első világháború előtt a szegedi csizmadiák megfordultak Makó, Hódmezővásárhely, Temesvár, Törökkanizsa, Csóka, Martonos, Magyarkanizsa, Zenta, Szabadka, Majsa, Halas vásárain. Általában szegénysorsú deszki szerbek, kisebb szegedi gazdák vitték Őket a vásárokra. A vásári csizma vételt különben Tömörkény István életképszerű hitelességgel örökítette meg a század elején.

8 4 Kakuk Zs., Tabán. Nyr 1955. * Reizner III, 454. « Reizner III, 455. Hilf 231—245. 7 A céh hátramaradt irataiból. 8 Tömörkény L, A kraszniki csata 405. 328