Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

BOCSKOROSOK A magyartímárságból nőtt ki a szegedi bocskoros mesterség.

8 A bocskoros, bocskorostímár, bocskorvarga szakma régi helyi világáról nem sokat tudunk.

9 írásbeli adatokkal nem rendelkezünk. Öreg mesterek visszaemlékezéseiből azonban bizonyosra vehető, hogy nem is volt önálló, külön képesítéshez kötött iparág, hanem vargák, tímárok foglalkoztak bocskorkészítéssel. Egyesek erre specializálták magukat. így az 1765. évi Árszabásban szó esik a Telekes Bocskor Fűzők vagy árulók portékáiról. Egyszerűbb bocskort különben ügyeskezű pásztorok, parasztemberek is szoktak készíteni maguknak. Régi jeles szegedi bocskorkészítő mesterek Kálmán Ferenc tímár (Kálmány Lajos testvéröccse), Evetovics Mihály, Havrincsák György és fia Mihály, Elek Illés (1851-1927), ennek fia, Elek Gyula (1891—1974), akinek adatainkat is köszönjük. Bocskorosaink valamikor mintegy 50 km körzetben vásárokra is elmentek. Vevőkörük zömében kubikosokból és aratókból került ki. Elek Gyula, aki az első világháborúban hadifogolyként Oroszországot is megjárta, és ott módjában volt kis műhelyt is nyitni, a két világháború között el szokott látogatni a vidéki árumintavásárokra, sot a budapesti Nemzetközi Vásárra is. Budapesten bocskorainak minőségével és mutatós formájával állandó föltűnést keltett, és növekvő készletét mindig eladta. Mint mondotta : először, próbaképpen csak 1 métermázsa bocskorral jelent meg, a negyvenes évek elején már 21 métermázsával kaptafa nélkül. Nagy nemzetközi vevőköre volt, különösen angolok és hinduk vásároltak tőle. Akadtak többször is olyanok, akik több ezer pár bocskor állandó szállítására akartak vele külföldi szerződést kötni. Ebbe azonban nem ment bele, mert ez egyebek mellett műhelyének gépesítésével járt volna, márpedig szerinte igazi bocskort csak kézen lehet készíteni. Az a nagy érdeklődés, amely állandóan mutatkozott, Elek Gyulát újabb formák teremtésére ösztönözte, de emellett természetesen a hagyományos fajták készítését is szinte iparművészeti fokra emelte. Újabb formái természetesen már számolnak a városi élet igényeivel, és főleg gyermekek, fehérnépek számára készülnek. Alakjukra nézve átmenetet mutatnak a régi bocskor és az új, idegen eredetű szandál között. Feltűnő vonásuk a régihez képest, hogy már sarkuk is van, és varrásuk különös gonddal készül. A bocskorosok a bőrt vágóhídról, uraságtól, gazdáktól, továbbá gyepmestertől, sot olykor dögöt fogyasztó cigányoktól szokták beszerezni. Talpnak és fejbőrnek marhabőrt, díszítés, szirombür gyanánt pedig disznó-, kutya-, kecskebőrt használnak. Az olyan egészében lehúzott marhabornek, amelyen a négy láb bőre is rajta van, 8 A szegedi bocskorosokról Bálint S., A szegedi bocskoros mesterség. Bőr- és Cipőtechnika 1956. Itt átdolgozva közöljük. Vö. még Für J., A bocskorkészítés munkamenete. Ethn. 1974. 9 Kovács, 215. 322