Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Bocskorossátor (MFM) kezeslábastalp a szakmai neve. Egy egész marhabőrből annyi pár bocskor készül, ahány kilót nyom. A bőrrészeket vastagság szerint osztják el és használják föl. A vastagából természetesen talp lesz, a vékonyából, főleg a hasszél részéből pedig a fejbűr, vagyis a bocskornak a lábfejre boruló része készül. A legvékonyabból, tehát a lábrészből, de főleg a disznó-, kecske-, és kutyabőrből készül a szirombőr, vagyis a bocskor varrásához, összefűzéséhez használatos, keskeny szíjakká hasogatott eró's bőr. A bocskorszíj, azaz a fűző szíj a marhabőr vékony hasszéléből készül. A tímármunkát, vagyis a bor feldolgozását már csak Elek Gyula műhelyében volt alkalmunk közvetlenül megfigyelni. A nyersbőrt először deszkával bélelt meszesgödörben áztatják. Itt marad 8—12 napig. Utána a koppasztóbakra húzzák, ahol a szőrtől megkoppasztják, leszőrözik. Majd megfordítják és a fölösleges, még ottmaradt húsrészeket kaparják le a. falckés (=vékonyító kés) segítségével, azaz husolják, lëhusolják. Ezután a tiszta vízben való fölmosás következik, majd a bőrből a kétkézvonóra emlékeztető színölökés segítségével kinyomják a meszet, vagyis kiszínölik. Most a bort a cseröskádba, cserzőkupába teszik. A cserié lápon hozott fakéregbol elvont cserrel, az újabb évtizedekben pedig cserkivonattal készül. Naponta háromszor kell benne a bort megforgatni. Cserzésre szegényebb mestereknél a cilak is szolgál, vagyis olyan 21* 323