Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
maguknak. Ennek akárhányszor egyrészt emberhalál, másfelől pedig hosszú raboskodás lett a vége. Akárhány ilyen legényből ballada, istória hose is lett. „A népszokás — írja Tömörkény 147 — nagyon sok esetben úri szokások átvétele, hiszen a nép legényei között egyidoben elhatalmasodott bicskázás sem volt más, mint az úri párbajmánia átvétele." A bicskahordást azonban az is magyarázza, hogy régebben voltak olyan házak, ahol a vendéget szívesen megkínálták ugyan, de csakúgy ehetett, ha volt nála bicska. Lakodalomba is valamikor úgy hívogattak, hogy a vendégnek lelkére kötötték : kést, kanalat hozzon magával. A késre váratlan esetekben, kocsin, munkában is szükség lehet, ha hirtelenében vágni, igazítani kell vele valamit. Az óra, zsebóra csak a századforduló táján válik polgáremberek, iparosok, munkások, kubikosok viseletének tartozékává. Ez azonban sokszor inkább csak dísz volt, a mód jele. Legföljebb a háznál akadt sétálás óra. Öregebb parasztjaink legtöbbjének még manapság sincs órája. A bicska, esetleg óra mellett a zsebbe kerül a jó tarka, nagy méretű zsebkendő, másként kiskendő is, bár használata az embernépnél még manapság sem mondható egyetemesnek és állandónak. A zsebben azért megtalálható : mutatva, hogy telik rá, ha nem élnek is vele. A magyarnadrág viseleti korszakában az ellenzőbe dugva hordották. Emlékeztetésül a szóbanforgó ügyre, csomót is szoktak kötni egyik sarkából. Amikor a kömpÖciek tavasszal megpillantják az első fecskét, gólyát; a zsebkendőjükre csomót kötnek, hogy szerencséjük legyen. A pénz hordásának többféle módja, illetőleg eszköze van. Az aprópénz a kislajbi zsebébe kerül. A nagyjának helye legtöbbször a bugyelláris, másként buksza, öreges szóval baszérka néven emlegetett kapcsolós erszény. A fösvény embernek kutyazsírral van mögkenve a bugyellárissa. A madzagra járó, nyakba akasztható és ingen belül hordott pénzeszacskónak patyó a régies neve. így szokták hordani akkor is a pénzt, amikor nagyobb összeggel vásárra mennek. Török eredetű, öregek ajkán ma is élő szó a kësza, Tápén кёса, amely egyként jelenthet bugyellárist, de pénzeszacskót is. „Csak egy-két forint lögyön — írja Tömörkény 148 — a külső zsebbe, a többi bőrzacskóba lögyön, a keszába, a kesza mög a nyakadba lögyön kötve, aztán úgy tödd bele a mellénybe, a belső gelebbe, aztán gombold be nyakig a mellényt." Az ünneplő ruha zsebében régebben föltétlenül volt olvasó is. Dohányos ember zsebéből nem hiányozhatott természetesen az sem, ami a füstöléshez szükséges: dohányzacskó, pipa, szipka, újabban cigaretta, illetőleg gyufa, régebben készség. Minderről azonban nagyobb összefüggésben az élvezeti szereknél szólottunk. Most a fehérnép kezebelije, ékszerei következnek soron. A lányok kezében hétköznap legföljebb csak munkaeszköz volt. Az ünneplőhöz azonban hozzátartozott a szögletesre hajtott, marokba fogott kihímzett zsebkendő, kiskendő. 1 ™ Egy-két szál virág, leginkább rozmaring, olykor bazsalikom, fodormenta, 147 Tömörkény ., A régi viselet. SzN. 1914, 334. sz. Vö. még Munkák és napok. 344. 148 Tömörkény I., Förgeteg János mint közerő. 225. Említi még a Vízenjárók és kétkezi munkások. 53. 149 A zsebkendő népművészeti és hagyománybeli jelentőségéről Hain, Mathilde, Das Taschentuch in Tracht und Brauch. Volkskunde. Fakten — Analysen. Festgabe für Leopold Schmidt. Wien 1972, 156. Magyar áttekintés még hiányzik. 311
