Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Ma már nehéz volna megmondani, hogy miben tért el a kalpag a süvegtől. 1805. Vörös Tsákos nyustos Kalpag. Szűcs kezéből került ki, máig az Ő munkája a báránybűrsipka, röviden sipka, sapka, temesközi népünk ajkán olykor szerb jövevényszóval subára, amely az embernép téli viselete. Megfelelően kiszabott négy darabból áll, amelynek citök a neve. Mái napig eléggé ragaszkodnak hozzá, mert a szabadban való téli tartózkodásnál megbecsülhetetlen. Színe majdnem kizárólag fekete, mert a fehéret, tarkát idegennek érzik. Anyaga, illetőleg kidolgozása szerint több fajtája, elnevezése van. A parasztférfiak vastag, de gondosan kidolgozott ünneplő sapkájának árpádsipka a romantikus hangzású neve. Perzsabőrből készült a finom perzsasipka, perzsiasipka, finom juhbőrből pedig az asztragánsipka. A szakmában a barnára festett báránybórsapkának nutriasapka, az apró göndörszőrűnek rőmersapka, a gyári karakul bőrből karakulsipka, a selymes báránybőrből készítettnek pedig szilsapka a neve. Nem tudjuk már, hogy milyen volt a sziléziai sipka, amelyről az 1765. évi Árszabás tudósít, továbbá a taplósipka. Tömörkény írja, hogy a múlt század hetvenes éveiben a tanyán még hordták. A tányérsapkának tepszisipka a tanyai neve, a kis, vékony, fejbúbra való sapkáé pedig sütyü. A szemellenzős munkássapkának Kálmány Lajos szoregi kaskéta nevét is hallotta.

144 Legújabban a vájci sapka viselete mind szélesebb társadalmi körökben terjed. „Kezebeli" A férfivilág viseletéhez régebben hozzátartozott a kezebeli néven is emlegetett bot, másként páca, régebben a fokos. A bot nemcsak védekezésre, kutyák elriasztására szolgált, hanem sokszor a társadalmi helyzetet is meghatározta. Botot valamikor csak tisztesebb polgárok, céhbeliek hordhattak. A szilaj vérű legényeknek nem engedték meg a pálcahordást, csak vőfélykedés idején. A tápai bíró hatalmának egyik jelképe volt a bíróbot, bírópáca. Egy szajáni monda tanúsága szerint

145 a hivatalos ténykedéseknél a kezében kellett tartania. A botnak még a századforduló táján is számos fajtáját ismerték. Ilyen volt a görbefejű bécsibot, nyilván még a szegedi német polgári viselet hagyatéka. Részben a kutyáktól, támadóktól való védekezésül, részben segítségül szolgált a jó vastag csőszbot, utasember, régi mesterlegény kezében pedig a vándorbot. Anyaga szerint volt meggyfabot, rúzsafabot, somfabot. Ezeket valamikor, az első világháború előtt, a vásárokon bosnyák vándorkereskedők árusították, akiket egyszerűen albán, szervián nevén is emlegettek. Nyaklóval fölerősített tálcán, főleg férfiaknak való holmit (borotvát, szipkát, óraláncot, zsebtükröt és effélét) ajánlgattak. Melléjük támasztva várta a vevőt egy köteg bot is. A horgasbot horogban, bunkóban végződött, és a boldogabb végével derekasan lehetett verekedni. Nyilván ilyen volt a haramjabot is, amely XVIII. századi pörökben bűnjelként sűrűn előfordult. Emlegették janicsár néven is, ami nyilván még a török időket idézi. Az ilyen verekedésre, védekezésre alkalmas botoknak máig hallható más neve: fütykös, vendégfogadó. Ez utóbbi megértéséhez tudnunk kell, hogy Tápén, 144 Kálmány III, 261. 145 Kálmány I., Hagyományok II, 203. 309