Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Cserzy Mihály örökítette meg a vaskalap

135 emlékezetét. A tápai embernép körében divatozott a századforduló táján a bokrácsszélű kalap, bokrácskalap, másnéven hatvarrasos kalap: visszahajtott szélű, szalaggal beszegett keskeny karimájú kalapfajta. A század elején járta, só't öreg férfiak fején olykor még most is látható az ünneplos selyömkalap, egyik anyagváltozatában félselyömkalap, amely fényes, selyemszerű posztóból készült. A posztókalap tápai neve egyébként posztojkalap. A szegedi polgárság körében a régebbi úriviselethez tartozó keménytetejű kalapnak a hivatalkereső kalap gúnyos elnevezése járta. Viselete, elnevezése is nyilván a Bach-korszak maradványa. A cilindernek Tömörkény kondignációs kalap, köcsögkalap, fenyővég tréfás nevét is hallotta. A kerektetejű kemény kalapnak lencsemerigető, tökkalap nevére is emlékeznek az idó'sebbek. A szalmakalap tréfás neve takarmánykalap. Feketére festett változatát kint a mezó'n régebben parasztemberek is viselték. A kalap a szegedi szóláshagyományban is él. Közismert az asszony viseli náluk a kalapot, vagyis az asszony az úr a háznál, nem pedig a férj. Aki elhanyagolja a kellő különbséget, az 'égy kalap alá vösz valamit. Már a helyi szóláskincshez tartozik a kalap alatt hált, а.ъъ.ъ egész éjszaka mulatott. Aki iparkodva, kedveskedve köszön, az a tápaiak szerint nagy kalappal köszön. Mindenki addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér : mindönki olyan kalappal köszön, amilyen van neki. Változat : amilyent az Isten adott neki. Útszéli, de találó megfogalmazás: ha a legény a kalapjába sz...ik is, legény marad. Értelme: a legénynek többet elnéz a világ, mint a lánynak. A kalap alatt hál szólás is világosan utal arra, hogy a szegedi táj régimódi parasztjai nem szoktak járni hajadonfővel, kalap nélkül. Még manapság sem. Egy öreg tápai ember ezt így fogalmazta meg : csak az úr, mög a bolond jár hajadonfővel. A tanyai ember „felöltözködése nyáridőben abból áll, hogy fölkeléskor a fejébe teszi a kalapot" — írja Tömörkény.

136 Ő emlékezik meg más helyen arról, hogy valamikor az embörök „szép, tiszta és kedves hajnalokon" meg szokták emelni a kalapjukat a fölkelő nap előtt.

137 Fent marad a kalap, sapka a meleg szobában is. „A vendég úgy adja meg a tartozó tiszteletet a háznak — állapítja meg találó tréfával Móra Ferenc

138 — hogy a szobában leveszi a kalapját. Viszont annyi tisztességtudást ő is elvárhat a gazdától, hogy az meg tessékelje azt vissza a fejére." A kalapot csak templomban, temetési szertartáson, imádság és evés közben, továbbá a lakodalomban a vőfély búcsúztatója alatt veszik le. Harangszóra megemelik. Idősebb férfiak, különösen kocsin elindulva, mindig megemelik a kalapjukat. Ehhez a mozdulathoz régebben, olykor még ma is efféle rövid fohászkodás is hozzátartozott : Jézus segíts! vagy : uram Jézus segíts mög! Tömörkény tudomása szerint

139 régebben a napkeleti Háromkirályokat, az útonjárók védőszentjeit is segítségül hívták ilyenkor. Viszont, aki illetlenségből, parlagiságból, nem veszi le a kalapját, amikor dukálna, így figyelmeztetik : veréb van a kalapod alatt? „Ezt a közmondást — magyarázza Dugonics

140 — azokra a a fiatalokra alkalmaztattyuk, kik süvegüket le nem veszik a böcsületesebb emberek előtt. Talán verebeket rekesztettek süvegjek alá, vagy azt a fejekbe szegezték. És ezért le venni vagy nem merik, attul félvén : hogy a verebek ki szállnak, vagy nem lehet az oda szegezés miatt. Az ilyen gyermekek högykék, és a pajkosságra hajlandók." 135 Cserzy, Ért. 1906, 207. „Ez goromba posztóból, kevés mesteremberi munkával készült, kerek, kisszélű kalap volt, melyet az eső, por, zsír és más egyéb majdnem kopogósra keményített idővel." 136 Tömörkény I., A kraszniki csata 156. 137 Tömörkény I., A kraszniki csata 113. 138 Móra F., A festő halála. 205. 139 Tömörkény /., A Szent Mihály a jégben. 174. 140 Dugonics A., Példabeszédek és jeles mondások. II, 5. 20« 307