Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
A fésületlen, kócos fehérnépet a közösség szigorúan megszólja és bócéros, bócérkata, bolyhos, bolyhoskata, kócéros, kócombóc, labancos csúfolódó, ingerkedő' jelzőkkel illeti. Magának a fésületlen hajnak labanc а neve. A hajat régebben csípőszerű, fölmelegített hajsütővas, más néven kormizóvas segítségével bodorítani, kormizni is szokták. A homlokra göndörödő hajtincsnek, továbbá valamikor a homlok vagy fül körül hajba tűzött, színesen tündöklő vadkacsatollnak egyaránt huncutka a neve. A gudrincs szintén elálló göndör hajtincset jelent. Az ilyen hajú fehérnépet nyírott csikó névvel is ugrasztják. Gyerekek még csúfolják is : nyírott csikó tavalyi, nem kár vóna kicsapni! Akinek meg ritkás a haja, az kusztora (lány). A szegedi táj lányaira általánosan jellemző volt a befont haj, ez alól volt azonban egy ünnepélyes kivétel. Mielőtt férjhez mentek volna, a közösségi hagyomány radnai búcsújárásra kötelezte őket. Mezítláb tették meg az utat. Innen kieresztett, hajjal jöttek haza. Hozzátartozóik a Város határában, az újszegedi kamaratöltésnél, a tápaiak pedig a falu kompjárójában várták őket. Csókkal illették egymást, majd fehér mirtuszkoszorút helyeztek a lányok fejére, menyasszonyruhába öltöztették és felvirágozták, végül ünnepélyesen vezették őket haza. A szegedi lányok párta viseletéről a XVIII. századból vannak adataink. Ma is előforduló, ritka, de közismert szólás : nem marad pártában, azaz előbb-utóbb férjhez megy. Dugonics András a kényszerű helyzetbe való belenyugvásra ezt hallotta : hozzászokott mint vénlány a kopott pártához. 12 ® Az asszonysors Ősi jelképe a konty: kontykendővel beborított, felcsavart haj, illetőleg bekötött fej. Ennek a hagyományos szegedi asszonyi viseletnek parasztkonty neve is hallható, amelyet régebben asszonyi korona gyanánt becsültek meg. Ma már csak idős asszonyok hordják. Aki megvált tőle és a kispolgári asszonyok frizuradivatját : a kontyba tekert, de kontykendővel be nem borított hajviseletet követi, az elhajította a kortyot. Ezen a század elején az idősebb nemzedékek bizony nagyon megbotránkoztak. Ennek az új asszonyi hajviseletnek tréfás-gúnyos fizúr, bugoja, Tápén pedig lószarkonty neve hallható. A föltekert haj nem kerek és nem magasra tűzött, hanem a nyakszirtre vízszintesen csavart ovális változatának kiflikonty a neve. Aki férjhez megy, az a szegedi szólások szerint konty alá jut, másként bekötik a fejit. Az asszonyi kontynak régebbi neve búf'észök 121 , mert ezzel megszűnik a gondatlan lányélet. „A konty — írja Kovács János 122 — tulajdonképpen a drótostótoktól vett erős, mintegy 8—9 cm hosszú, félkörű, 3—4 ágú görbefésűn — más neve kontyfésü — képeztetik, mely a fej hátsó felén a haj közé szúratva, a két ágra szétvett és vékonyra font haj arra csavartatik, de vigyázva, óvatosan, hogy az a használt formát kellően megtartsa." Közbevetve jegyezzük meg, hogy a tápai asszonyok között a múlt században a kontyfésü helyett a kóró, vesszőkóró járta, amely nyirfasöprűből kitört erős szál volt. Az asszony a nyakánál megfelelő helyen mutatóujjával kétoldalt tekerte rá a haját. Dugonics A., Etelka II, 19. Kálmány I, 193. Máig általános. Kovács 228. Mi is így láttuk. 301
