Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
A pruszlik fölé került a régebben több néven is emlegetett, manapság azonban összefoglalóan használt blúz, öregek ajkán olykor bulúz. Régi nevei közül legismertebb a rékli. 1765. Árszabás : aszonnak való Selyem Materiábul el készített reklitül 60 kr. Volt cicrékli, meghatározhatatlan a pájarékli. 1813. Árszabás: egy pántlikás Pá/a Rekli varrása 1 fl. 45 kr. A réklinek Csaplár Benedek durkó nevét, esetleg forma változatát is hallotta. A polgári eredetű és szabású, több-kevesebb késéssel az úri divathoz alkalmazkodó blúz szegedi sorsáról régebbi adatok híján alig tudunk valami jellegzetesét mondani. Anyaga szerint népünk körében is van bársonyblúz, selyemblúz, vászonblúz, festőblúz, tápai hagyomány szerint még a vastag gyapjúból varrt kazánblúz. Ami a szabást illeti, a tápai régimódi négysorsingöltes blúz onnan kapta a nevét, hogy elején két-két sor slingölés, azaz hímzés van. Közöttük egy-egy sor ánzet, vagyis rácsszerű aplikáció, amelybe színes: kék, rózsaszín szalagot fűznek bele. Ilyen ánzet van a blúz közepén, a gombolásnál is, a kézelőknél is. A blúzon levő csipkéből, selyemből való nyakcsokroknak polgári neve smizli, tápaiasan mizli. A blúzon levő apró, sima, fényes gombdíszeket a múlt században tüntüllü, üntili néven emlegették. A színes szegőnek zájmedli, Tápén szajmentli a varrónők és asszonyok között a neve. A forhamentli, tápaiasan foramentli tetszetős ráncolás blúzon, kötőn, párnahajon. A könnyű kelméből varrt, jó levegős nyári blúz öregek ajkán szatyor néven ismeretes. Egyik formája a könnyű, vékony, lebegőaljú, tehát a szoknyával le nem fogott leves, Újkígyóson leueske, Tápén szatyorka, másként fönt aljú blúz, Tordán fölér esztős blúz, Temesközben tülledállóF 1 A régimódi feszesen simuló blúz és kabát neve: testhönálló, Tápén tesönálló, díszesebb formájának sujtásos tesönálló, gyöngyös tesönálló. Ez volt a tápai viselet legszebb, legdíszesebb, suglótok mélyén még most is rejtegetett, elmúlt időket idéző darabja. Egy idősebb tápai asszony visszaemlékezése szerint olyanok voltak a templomból kijövő lányok benne, mint a májusi ág. A tesönálló már Tápén is az árutermelésre utal. Boltban vásárolták, ahol régebben még találtak kedvükre való színeket, mintákat. Készült selyemből, játszós néven emlegetett taftszerű, csillogó matériából, bársonyból, finom gyapjúszövetből. Nem kötötték le, a szoknyán fölül viselték. Az első világháború után már inkább olcsóbb, egyszerűbb anyagból (szövet, karton, festő) készült. Most már a szoknyán alul kezdték kötni és inkább bulúz névvel illették. A gyöngyös tesönálló Kószó Rozália szabatos leírása szerint selyemmel, sifonnal is ki volt bélelve. Legkedveltebb volt piros, kék, fekete bársonyból. Erre került hosszában két, esetleg négy sorjával a gyöngyből vagy flitterből rádolgozott, ismétlődő tulipán-minta. Elől 7—8 csillogó, katonagomb néven emlegetett apró rézgomb tartotta össze, de díszítette is. Az elején levő gyöngykivarrás vagy csipkedíszítés helybeli varrónék munkája volt. Gyöngyöt varrtak a nyakára és az ujj felső íészére is. A testhezállónak gallérja nem volt. A nyakát kissé úgy magasították, hogy rakott szalagdíszítés került rá: kék bársonyra piros, pirosra kék vagy rózsaszín. Az ujj szorosan simult a csuklóra. Szélére ugyanolyan szalagdísz került mint a nyakra. Ha a testhezállót nem gyönggyel díszítették, akkor számtalan összetételben csipke és szalag került rá. Válltól lefelé ívelő, széles drótcsipke, selyemcsipke, továbbá szalagcsokorral díszített csipke tette még mutatósabbá a kézelőt. Hátul szembehólos, tápaiasan rütyüs betoldás formázta a csípő vonalait még gömbölyűbbé. A téli tesönálló, egyszerűbben kacabáj leírásában szintén Kószó Rozáliát követjük. Molton, tápaiasan mondói anyagból, tehát finom, legtöbbször bordó gyapjúszö97 Kálmány II, XX. 292
