Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

hangsúlyozzuk azonban, hogy az imént felsorolt helyi konvenciók (kötőviselés, lányok hajadonfőtt, asszonyok kendőben), szívós következetességgel uralkodnak és ellenszegülnek a divat más vonatkozásokban töretlenül érvényesülő hatásának. Ennek a korszaknak legkedvesebb ünneplője volt a selyömruha, vagyis a selyömblüz, selyömszoknya, selyömkötő, fejrevaló selyömkendő és nagyselyömkendő, sot selyömpapucs, olykor selyömcipő együtteséből álló öltözet. Általában a blúz és szoknya, olykor a kötő és papucs színe, mustrája egyezett egymással. A készen vett kendők színhatásban alkalmazkodtak a többihez. A menyasszonyi, radnai búcsúra készült hófehértől a lányok, menyecskék világos, de sokszínben tündöklő ruháján át az asszonyok tiszta feketéjéig ezer változatban ragyogott a nyári ünnepek miséjének fehérnépe. A korzón, délutáni táncmulatságon már inkább csak a leányok világos színei uralkodtak. A vasárnap délelőtti miséről kitolongó, selyembe-bársonyba öltözött lánysereget — írja Tömörkény

94 — így hívják : selyömcsorda. A szónak természetesen nem volt sértő jellege. Már azonban becsületbe vágott a selyömdáma név, amellyel a parádésan kiöltözött, kikapi fehérnépet illették. E meglehetősen drága, de a divat lélektanánál fogva kötelező viselet gazdasági alapja parasztlányoknál a családi árutermelés, a szegény külvárosok munkáslányainál pedig az önálló kereső életmód. A női ruhaanyagok nevei — a régebbiekre csak a megfelelő helyen utalva — már a XVIII. századtól kezdve nemzetközi divatra, külföldi műhelyekre, illetőleg gyárakra utalnak. Közvetítésükben nyilván döntő szerepe volt Bécsnek, illetőleg a szegedi német polgárságnak. Úgy érezzük, hogy a kutatás jelenlegi állapotában alig tehetünk egyszerű, lehetőleg időrendi felsorolásuknál többet : atlasz ~ aszlat, batiz ~patiz 'batiszt', delin 'delén', dusesz ~ dusec 'régi selyemfaj ta \flanér 'flanel' (1803), gránát (1833), grenadil 'grenadin', kanavác 'kanavász', kreditor (1784), krepp, kreton, liberti 'selyemfajta', liszter, manseszter (1792), moldon 'molleton', mór (1740), musulin (1774), 'muszlin', pargét ~

parget (1784. parcheta), pépite 'pepita', perkál, perubin (1774), plüss, szatin 'szatén', taft, tegetóf ^ teketor 'tegethoff', teveszőr (1784), till ~ tüll, tintok (1792 tintuch), trátos (? 1740).

95 Ahol az évszámok hiányoznak, ott az utolsó évszázadban elterjedt matériákról van szó. Egyes ruhanevekre eddig is utaltunk, és még a következőkben is esetenként sort kerítünk. A mintázatlan kelme sima, a mintázott pedig mustrás. Ha ez feltűnő, élénk, fantasztikus, akkor a dísz törökös, cirabarás. A festőruha sokféle mintájáról máshol szólunk. A matériának van színe ésfonája. Közvetlenül az ing fölé, a blúz alá a pruszlik, öregek ajkán puruszlik került. Ezt a női mellénykét már a XVIII. században is viselik. Az 1779. évi tanácsi jegyzőkönyvben olvassuk : e fatens leány pruszlikját fogván el akart szalanni eczakának idején. Készült olcsóbb, drágább matériából egyaránt. Idős asszonyok télen ma is hordják. A pruszlikhoz a lányok Cserzy Mihály emlékezete szerint gömböcös szoknyát viseltek, jellemezni azonban elfelejti.

96 Az úri viselet hatására kezdett terjedni a századforduló táján népünk polgáriasodé menyecskéi, lányai körében a fűző, szokottabtan míder, öregek ajkán mídör. Szerencsére azonban nem vált általánossá. A mellek elszíjazásáról az ingről szólva már megemlékeztünk. 94 Tömörkény /., A nép divatjai. SzN. 1904, 107. sz. Hasonlóan Móra F., Ének a búzamezőkről I, 112. 95 A SzegSz megfelelő címszavai. 96 Cserzy Ért. 1906,215. 1Й* 291