Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

kort viseltek hozzá. Emlegették botos, fuszekli néven is. Erről máshol bővebben szólunk. A szűrszabó legjelesebb készítménye azonban a szűr volt, vagyis a daróc néven is emlegetett szűrposztóból szabott ujjas köpönyeg, amelyet vállra vetve főleg pásztorok, leginkább juhászok, illetőleg béresek, csőszök, kocsisok viseltek. A bekötött szűrujj zsebül, szinte tarisznyául szolgált, amelybe a tűzgyújtó készség, napi élelem, apró holmi, így a juhászoknál még jószágorvosság került. A nóta is így tudja : Be van az én szűröm ujja kötve, Kedves rúzsám ne kotonyázz benne. Az egyikbe acél, koha, tapló, Másikba mög százforintos bangó. Nem tudjuk már, hogy a szegedi tájon milyen lehetett a szűrszatita, de emlékezetét egy mondóka megőrizte. Ha tolakodóan, illetéktelenül kérdezősködnek a tápai ember bére, jövedelme felől, ezt a kitérő választ kapják : szűrszarita, kankó, kabanyica, két üng, két gatya, két pár fehér ruha, mög ëgy szopós bornyú, aki anyádat êrugja! Magyarán tehát: semmi közöd hozzá! Ehhez tanulságos idéznünk az 1815. évből a béres kialkudott ruházatát, járandóságát: suba, két pár fehér ruha, kankó, kalap, szőrnadrág, egy pár borkapca, egy pár bocskor, amelyeknek értéke akkoriban 52 forint 30 dénárt tett ki. A szűrszarita főleg Erdélyben, a kabanyica pedig a Kiskunságban érte meg a századfordulót, a múlt század elején azonban — a tápai mondóka kései tanúsága szerint — nálunk sem volt ismeretlen. A szűrposztóból való viselet az első világháborúval enyészett el a szegedi tájon. Egyes nagyon megviselt darabjaival a tanyákon olykor még találkozunk. Új már nem készül évtizedek óta. A kabát, kiskabát, kacabáj, kiskacabáj, kisfölőtő, öregektől tréfásan katufrék néven emlegetett 'zakó' a régi dolmány polgári eredetű utóda. A dolmányt még a múlt század első felében zsinórral is díszítették, övet is viseltek hozzá, amely középrendű polgárok számára is selyemből, arany skófTummal készült. Régi árszabásaink szerint volt abadolmány, gránátdolmány, karasiadolmány, közposztódolmány, némötdolmány, rásadolmány, szűrdolmány.

19 Tömörkény István magyarázatlanul hagyott följegyzése szerint fosztányosdolmány is volt.

80 Polgári, illetőleg köznemesi eredetű volt a pencel néven emlegetett spencer (1813). A jankli, másként jankedli Kovács János szerint derékig éro égszínkék férfikabát, nyakhoz simuló állógallérral, hasonló kék színű zsinórral, továbbá ujján, nyakán, hátán kisebb vitézkötéssel. Jelentésmódosulás révén a jankli később báránybőrbélésű posztómellényt, sőt Tamásfalván posztóból szabott férfi télikabátot is jelentett. A reformkorszak, illetőleg abszolutizmus hazafias divatformáira emlékeztet a szegedi polgárviseletben is a buda, atilla, amelyeknek azonban már nem volt idejük a népviseletben meghonosodni. Ilyen volt még a huszárka is, amelynek szegedi formájáról többet tudunk az előbbinél : elején és hátulján is zsinórdíszítés volt, nyakát pedig a gombkötőkészítette nyakbavető tette díszesebbé. Nem tudjuk már megmondani, eredetileg milyen volt a kaputrok, elnépiesedett alakjában katufrék, kaput, továbbá a halbrok, gérok, másként félkaput. Kétségtelen azonban, hogy idegen szabású, polgárias kabatformákat neveztek meg velük. Aki 79 SzegSz megfelelő címszavai. 80 A teknyóshátú kabátról: Tömörkény 1., Különféle magyarok 50. 283