Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

szorult helyzetben volt, annak Ferenczi János följegyzése szerint rosszul állott a katufrékja. Úgy tetszik, hogy a mellényszerű ruhadarabnak ujjas volt a legrégibb és legáltalánosabb neve. Először a boszorkánypörökben fordul elo, amikor a bűbájosokat azzal vádolták (1728), hogy az ujast is megfejték, megfúrták.

81 A XVIII. század folyamán hatol a szegedi polgárviseletbe a laibl, magyaros szójövevényként lajbi. Y11A. Egy viseltes Selyem plus laibl. Kék virágos bársony laibl, kartony firfilaibl, török vörös stráfokkal avilt firfilaibl. A laibi, szokottabban kislajbi, öregek ajkán még mándli, kismándli, nyelvújítási magyar nevén mellény a XIX. század folyamán válik népünk férfiviseletében általánossá. A mándliláz Mikszáth ironikusan mosolygó előadásában a maradiságot, a Város akkori paraszti légköréhez való alkalmazkodást jelentette. „Mert hát mi tagadás — írja — a rézbőrű bennszülöttek, ahogy egymást kedveskedve nevezgették az őslakók, a maradiság betegségében szenvedtek. S aki idegen jött is, az is megkapta a mándlilázt. Magam is olyan érdes szögedi lettem, mint a többi."

82 Cserzy Mihály tanúskodása szerint

83 régebben, nyilván még a múlt század első felében az özvegyasszonyok elhalt férjük mentéjét vagy mándliját viselték. Sőt ha elszakadt, új mándlit is vettek, így tartván tiszteletben uruknak emlékezetét. A kislajbit idősebbek számára leginkább a kabát és nadrág anyagából szabják. Valamikor gombkötődísz segítségével történt az összegombolása. Általános volt azonban az ezüstgomb: ezüstből gömbalakúra kovácsolt gomb is. Ezt főleg a céhes iparosok, idősebb jógazdák viselték. Az ünneplőre ezüst, a köznapira pakfon. A felsővárosi polgárok kedvelték a fekete selyemből varrott, apró ezüstgombos mellényt is. A parasztlegény nyári posztó ünneplőjének a századfordulón jellegzetes darabja volt a virágos selyömlajbi, amelyet élénk színű, gazdag mintájú selyemből szabtak. Ehhez üveggomb vagy gyöngyházgomb illett. Ez talán még rokokó, illetőleg biedermeier szállomány. Járta a színes bársonylajbi is. A hagyományos nyári viselethez : inghez-gatyához egészen az első világháborúig hozzátartozott a gombolatlanul hordott kislajbi és az elmaradhatatlan kalap. Czímer Károlynak a múlt század második feléből származó adata szerint kecskére őtözött, aki a régimódi ingre-gatyára nadrágot, pantallót húzott, így kubikosból, mondjuk, favágó lett.

84 A modern konfekciós viseletből jutott el századunk folyamán a mellény gyanánt télidőben viselt, készen vásárolt kötöttkacabáj, kötöttfölőtő. Ujjatlan változata a szvetter, vetter, tanyaiak nyelvén cekker, illetőleg pulóver, tápaiak ajkán plúver, pulúver, púver. A posztónadrág viselete parasztságunknál a polgárviselet nyomán csak a XIX. század elejétől kezdve válik általánosabbá. A nadrágviselet kései elterjedését az is mutatja, hogy kevés szóláshagyomány fűződik hozzá. Dugonics András jegyezte föl: mögböcsülte mint Préda a nadrágját. Préda kímélni akarta, mégis bemocskolta. Szintén Dugonicsnál olvassuk: cifra mint Bálint nadrágja. Annyira elborította a sok sujtás, hogy posztaja nem is látszott. A hebehurgya, hóbortos embernek félnadrág, félnadrágszár neve is hallható. Szellemes a kisiratosi, nadrágot jellemző találóskérdés : ëgy lukon be, kettőn ki. Amikor kiérsz, akkor vagy benn. Az árulkodó gyereket társai így csú81 Reizner IV, 402. 82 Mikszáth K., Szeged könyve II, 215. 83 Cserzy Ért. 1906,215. 84 Könyves K. [=Czímer Károly], Népies nyelvújítás; Buggyos nadrág, farhámos ruha. Délm. 1925, 12. sz. 284