Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
hogy milyen volt a szarkalábaljú bekecs, amelyet Cserzy Mihály szerint inkább alsóvárosiak viseltek. 72 Valamikor hordták a báránybőrből szabott nadrágot is. Ennek már csak az emlékezete maradt ránk. Legtovább a tanyán viselték. Máig tartja magát öregeknél a mejjedző, temesközi népünk ajkán olykor brudnyák, amely derékig érő, birkabőrből szabott, olykor virággal is díszített ruhadarab. Ujja nincs. Két szabadon álló elülső és hátulsó része a vállaknál van összevarrva és a fejen át lehet fölölteni. A sarkok lent gombbal, szalaggal köthetők össze, hogy a bőrök jobban tapadjanak a testhez és így még inkább melegítsenek. Télidőben a kiskabáton fölül szokták olyan férfiak viselni, akik csikorgó hidegben is kinn dolgoznak a szabadban. A formának a szűcsszakmában ódalgombos mejjedző a neve. Újabb a mellényszerűen szabott előlgombos mejjedző, más nevén báránybűrlajbi. Tíz utóbbit fehérnépek, kofák, kerékpáron járó tejesasszonyok, tanyai menyecskék is viselik. Tömörkény szerint 73 a melledzőt „csak az hordja, aki köhög és fél a hűléstől". — A melledző eredetkérdése érdemes a tisztázásra. Temesközi népünk még pektár névvel is illeti. A bekecset, melledzőt, újabban a pulóvert lélekmelegítő tréfás néven is emlegetik. A prémezett posztóból készült mente hozzátartozott a hajdani polgáröltözethez, amelyet a szemtanú és kutató Kovács J. így jellemez : 74 „A mentét a jobbmódúak három vagy harmadfél rőfös angliai, hollandiai, spanyol avagy más derék selyemposztóból, selyemzsinórral avagy ezüst borítással lengyelesen elkészítve, állat-matériával vagy egészen coboly- vagy rókamállal bélelten és körül rókatorokkal prémezve viselték. Ugyanilyen formában, de könnyebb matériából készült a nyári mente, mely alatt dolmányt hordtak." „A mente — folytatja Kovács —• rendesen rókatorokkal, mint legkedvesebb bőrrel prémeztetett körül és rókanyakkal, meg szép apró fekete báránybéléssel láttatott el. Ha a bélés fehér báránybőr volt, ez olcsóbbá és köznapiasabbá tette a mentét és ilyet az egyszerűbb közrenden levők viseltek." Végül a mente díszítéséről ír : „.. .ezüst borítással, a legelőkelőbb polgároké arany makkos ráncra való rojtozással és selyem mentekötővel, mely rojtosan és hosszan lógott le, díszesítetett. Az egyszerűbb menték szőrzsinórzatot és ugyanolyan mentekötőt kaptak." Régi szegedi céhiratok, árszabások megörökítik az abamente, deákmente, horvátos hosszú mente, kancamente, közönséges mente, libériamente, magyar mente, rókásmente hírét. Czímer Károly szerint a kancamente a francia divatos, hátul hasított frakknak volt a csúfneve. A magyar mente részletes leírását a polgárőrségi viseletnél közöljük. Az 1803. Árszabás szerint a szegedi szűcsök a mentét magyarországi, németországi, angliai vidrával prémezték. A menteviselet emlékezetét már csak egy szólás őrzi a szegedi népnyelvben. Ha valaki a ruháját könnyedén, odavetve, kissé rendetlenül viseli, azt mondják rá, hogy panyókán áll, pany okául áll rajta. De p any okán áll az a kendő a fejedön! Mönyecske létire nagyon panyókául jár. Magyarázatát Nátly Józsefnél találjuk meg : panyókán, azaz mentét vagy dolmányt melegben fél vállon, föl nem öltve viselni. Aki vállat von, az Tömörkény István hallomása szerint 75 panyókára rázza a vállát. A bunda, bundakabát gyapjas prémmel, illetőleg szőrös bőrrel bélelt télikabát, amely először a polgárság körében kezdett terjedni. A kocsira való bunda alját Tömörkény István megfigyelése szerint régebben hosszabbra hagyták, mint viselőjének magassága, hogy a lábfejeket is jól befödje: bundaalj néven emlegették. 72 Cserzy, Ért. 1906,211. 78 Tömörkény I., Vízenjárók 70. 74 Kovács 215. 76 Tömörkény I., öreg regruták 80. 281
