Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A következő' tréfás, kötekedő' nótát az érteti meg, hogy a tápaiak ragaszkodtak legtovább a hagyományos bocskorviselethez : Tápén vagyon jó lakás, jó lakás, Nem hallik a kopogás, kopogás, Csak a bocskorcsuszogás, csuszogás, Hej, csak a bocskorcsuszogás. XVIII. századi levéltári adatok szerint a pásztori járandóságnak egy nemét bocskor pénz néven emlegették, amely a lábbeli koptatásáért járó váltságdíj volt. A bocskorviselet a századfordulón egészen az elsó' világháborúig népünknél meglehetó'sen általános volt, azonban már ekkor is leginkább csak munkában, hétköznap viselték: fó'leg a kubikosok, téglaveró'k, kútásók, illetőleg aratók, marokveró'k, tápai gyékényvágók, akik munkájukat csak könnyű, lábfejre boruló lábbeliben tudják végezni. Viselték gazdák is, leginkább azonban csak ház körül, továbbá nyáridó'ben, amikor még a bó', rojtos gatya járta közöttük. A bocskor igen könnyű lábbeli. Munkához sokkal alkalmasabb a nehéz csizmánál vagy bakancsnál, de feszes tapadásánál fogva kényelmesebb a lazán mozgó papucsnál is. Újabban a bolti szandár [ — szandál], tápaiasan szanda kezdi ugyan kiszorítani, de számos öreg változatlanul kedveli. Idó's tápaiak visszaemlékeznek arra, hogy a bocskor a múlt század utolsó évtizedeiben falujukban általánosnak mondható viselet volt. Nemcsak férfiak hordták kapcával burkolt lábukon, hanem fehérnépek is. Az asszonybocskor azonban címörösebb, vagyis díszesebb, cifrább volt. Az asszonynép azonban már inkább botost viselt hozzá. Táncoltak is benne. Ж A könnyű lábbelihez sorozható a kispolgári eredetű mamusz, amelyet azonban leginkább csak fájós lábú öregek viselnek. Utcára röstellnének kimenni benne. Régebben ismeretes volt afakócó néven emlegetett fasaru, fapapucs is, amelyet az alsóvárosi szigorú regulájú franciskánusok is viseltek. Fraxinus Gáspár ezért cseri falábú barátok néven emlegeti ó'ket. Egy találós kérdés a barátot így jellemzi : fán, jár, nem madár, kötél van a derekán. Nyilván helytelen Ferenczi János közlése, amely szerint a cokkó lábat jelent : a Krisztus áldja mög a cokkódat! Itt nyilvánvalóan a fönti fasaruról lehet csak szó, amelynek viselőjére áldást kívánnak, bárhova lép is vele. A kutatás tisztázta,

58 hogy az olasz zocco átvételéről van szó. Miután a XV. században a szigorú (obszerváns) franciskánusokat, akik Alsóvároson is letelepedtek, lábbelijüktől a források szerint az olasz zoccolanti névvel is illették, egyáltalán nem tartjuk lehetetlennek, hogy afakócó, illetőleg kócó jövevényszó még a középkor végén honosodott meg a szegedi népnyelvben. A klumpa csak a legújabb időkben kezd a tanyán, Tápén lassan terjedni. Viseletét egészségügyi okokból a paprikamolnároknak írják elő, ha sáros időben elhagyják a malomhelyiséget. A papucs a szegedi népviseletnek méltán nagyhírű, hatásaiban messzire sugárzó darabja.

59 Szegedi virágkora egybeesik a magyar népművészet fénykorával, vagyis a szabadságharc és első világháború között eltelt időszakkal. 58 EtSz. I, 747. 89 Az alábbiakban a szegedi papucsról szóló dolgozatunkat követjük. 274