Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
Tömörkény tanúskodását 50 is a múlt század végéről, hogyan készülődtek a tanyai leányok misére menni: „a leányok már előtte való szombaton nagy vasalásban vannak. A viganók legjava kerül elő, azután az új harisnyák, az új cipellők, bár az utóbbit nem húzzák föl az úton. Amint megindulnak, a cipőt és a harisnyát kézben viszik, és csak úgy lépegetik a homokot. Az ok részint a takarékosságban, részint abban keresendő, hogy a homok, akár a víz, befolyna a félcipőbe, de meg a hosszú út megviselné a pillangós eberlasztingot. Különösen, ha fehér. A fehér legszebb és ezokból kíméltetik. A gyülekezés aztán az iskola kútjánál van, ahol a puszták leányai megmossák lábukat, és felöltöznek harisnyába és cipellőbe, vigyázattal menve most már végig azt a kicsi utat, ami még onnan a kápolnáig vezet." Az utóbbi évtizedekben ilyesmire már csak ritkásan kerül sor, miután a tanyai fehérnépek is szívesen járnak kerékpáron. Mielőtt az embernép bocskorát, csizmáját, sőt cúgos cipőjét felhúzná, kapcát teker kellő szakértelemmel a lábára. A kapca leginkább vászon-, esetleg flanelldarab, régebben azonban a bürkapca is járta. Erről már inkább csak az egykori Árszabásokból tudunk. 1813. Legnagyobb bőr kaptza lfl. Ló bőr kaptza a leg nagyobb 45 kr. A kapca általában a lábfej beborítására szolgál. A lábszárkapca azonban akkora, hogy még a lábszárra is rá lehet tekerni. így a csizma feszesebben áll a lábon. Alkalmasint mágikus háttere is lehetett ennek az egyébként közismert, Dugonics Andrástól is megörökített kifejezésnek 51 nem vagyok a lába kapcája, vagyis nem rendelkezhet velem kénye-kedve, durva indulata szerint. A tápai vőlegény ugyanis még manapság is az egyik jegykendőt lábszárkapcának használja, és ebben megy az esküvőre. Ebbe a hiedelemkörbe foglalható az a régi, Kovács Jánostól 52 följegyzett hagyomány, ha a legény karácsony éjszakáján a bal lába kapcáját a feje alá teszi, megálmodja, hogy ki lesz a felesége. Dugonicsnál olvassuk 53 ezt a szintén országszerte ismeretes szólást: főzi a kapcát, vagyis ármánykodik, bűbájoskodik. Talán ezzel a képzetkörrel függ össze a kapcáskodik, azaz rosszindulatúan kötekedik, akadékoskodik valaki. Aki nehéz helyzetben van, ott szorul a kapca. Dugonics szerint: szoros immár a kapca. Ferenczi János őrizte meg a kutya emlékezetét (1874), amely az ő szűkszavú meghatározása szerint parasztok lábikrájára csavart cókmókot jelentett. Föltételezhetően a bocskorviselethez tartozott és a téli hideg — esetleg mérges kutyák fogai (?) — ellen védett. A szűrszabóktól, néha kalaposoktól férfiak számára készített fuszekli paraszti viseletéről máshol esik szó. Egyébként népünk ezen a néven emlegeti a modern pantalló-cipőviselet nyomán az ő körében is általánosan elterjedt zoknit, azaz rövid szárú harisnyát is. Valamikor, de Tápén még a múlt század utolsó évtizedeiben a csizmában, bocskorban járó fehérnép is kapcát hordott. Az asszonykapca szövéséről a boszorkánypörökben olvashatunk. 1736. Midőn kapczát szőtt volna a [bűbájos] fatens Pápai Katalinnak. Ez az asszony bűbájos volt. 54 A fiatal fehérnép bocskorhoz szívesebben viselte a botos néven emlegetett vastag harisnyát. Tápén még századunk első évtizedeiben is járta — Nyilasy Sándor képei is tanúsítják — a csíkosbotos, vagyis az élénk színű, keresztbecsíkos harisnya : fehér alapon kék, piros, fekete csík. A csík olykor több színben is előfordult. Néha a pa50 Tömörkény /., Jegenyék alatt (szegedi első kiadás) 52. 51 Dugonics A., Példabeszédek és jeles mondások II, 142. 52 Kovács 376. 53 Dugonics A., Etelka. I, 438; Jeles történetek IV, 197. 54 Reizner IV, 509. Â / z
