Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Hallottuk, hogy egy alsóvárosi gazda öreganyja az istállóban anyaszült meztelenre vetkőzött és pendelyét háromszor egymásután döfős tehenük szarvára vetette. Utána parazsat kért és ördögszarral (Ássa foetida) megfüstölte. Most már nem döfött. Újkígyóson valamikor a vásárban vett tehenet a gazdasszony leterített pendelyén át hajtották az istállóba. Az eladóvá serdült leánygyermek első ingét szomszédról szomszédra járva kell megvarrni, hogy a férjhezmenésnél majd kapós legyen. A boszorkánypörök tanúsága szerint egy olyan asszonynak, aki sok gyermeket szült, ellopatja az ingét egy meddő asszony, aki elkerekítette az alrészét és megígérvén mondotta: hogy valamiben megfogja innya, hogy ő is gyermeket hozhasson.** A két darabból álló női alsóruhát a századforduló tájától kezdi kiszorítani a hosszúmig, és a vele egyidejűleg fölbukkanó, bugyi néven emlegetett nadrág. Ez utóbbit eleinte erkölcstelen viseletnek taitották, de később rájöttek, hogy számos, főleg felfázásból eredő női baj akadályozható meg vele. Öregasszonyok között azonban még most is akadnak, akik nem hordanak nadrágot, mert oktalan uradzásnak tartják. A nadrágviselet parasztasszonyaink körében is már télen-nyáron egyetemesnek mondható. Tömörkény szerint bugyivarró néven emlegették azokat az asszonyokat, akik szegények számára ,,varrják az olcsó és esetlen, munkára való ruházatot. Nem tanult iparosok, régi szokásjog alapján azonban a szabók mellett van a helyük a piacon." Az idegen eredetű, boltban vásárolt kombiné, paraszt ajkakon kombinét, Tordán gombiné, szintén általánosan viselt ruhadarabbá vált, az öregekhez azonban még nem ért el. Valamikor, még a századfordulón is az olyan tápai lányok, akiknek dús mellük volt, szégyellőségből vékony kendővel, szűkre szabott selyempruszlikkal szorították le. Tömörkény úgy tudja,

49 hogy „a lányok, asszonyok szíjjal lekötötték a keblüket, hogy nagyra ne nőjjön, mert az világi hivalkodást jelent." Tápaiak szerint kihívó volt az a lány, aki a mellét nem kötötte le. A fiú- és lánygyerekek régebben, egészen a nemi jellegek kiütközéséig szintén pöndöl, becéző güngő néven emlegetett hosszúingben jártak. Nyáron nem is volt más rajtuk. A pendelyes fiúcskákat így ugrasztották : pöndölös Zsuzska, hátul van a puska. Az ilyen pendelyes gyerekkel korpázni szoktak. Valaki a gyereket a hátára veszi, vagy a nyakába ülteti, és e szavakkal jár körül : korpát vögyenek! Erre belecsípnek vagy belemarkolnak a gyerek fenekébe, combjába, aki visít ugyan, de örül is a játéknak. Az ingre került a fiúknál az overállszerű pundra, Tömörkény hallomása szerint magvaválós nadrág, amelyen szükségük végzésére elől-hátul nyílás volt hagyva. Az innen kilógó ingrésznek zászló, lobogó, Ferenczi János torongy, Tömörkény szerint cumpli volt a tréfás neve. Az apró fiúcskák, továbbá a kislányok 6—8 éves korukig a dóka, Tápén ubony nevezetű egybeszabott, szoknyaszerűen végződő felsőruhát viselték. A kisfiúk már több évtizede elhagyták, maga a szó is kihalóban van. Lábbeli Tekintsük most át a lábbeli tárgyi világát, hagyományait. Népünk valamikor kora tavasztól késő őszig hétköznap, munka közben alig hordott lábbelit. Tanyán még most is eléggé így van. A mezítláb, öreg tanyaiak ajkán 48 Reizner IV, 515. 49 Tömörkény /., Jegenyék alatt 186. Vö. még Móra F., A festő halála 93270