Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Mindezeknek előrebocsátásával megpróbáljuk az utolsó jó száz esztendő' szegedi ruházati darabjainak sajátosságait és változásait jellemezni. Ahol lehetőségünk van rá, ott természetesen az előzményekre is rámutatunk. Mindig és mindenütt törekszünk az átmeneti formák és kisebb területi egységek jellegzetességeinek érzékeltetésére is. Sorrendben az alsóruháról, lábbeliről, felsőruháról, fejrevalóról, végül a kezebeliről, ékszerekről emlékezünk meg. A testiruha, ötözőruha, öregesen még gúnya, nagyon ritkán kesztes néven is emlegetett ruhához, ruházathoz számos szegedi szólás fűződik. Általánosan ismert: nem a ruha töszi az embört. Érvényesnek tartják azonban az ellenkezőjét is, és ez: péz: embörség, ruha: tisztesség. Az előrelátást így kötik az ember lekére : nyáron ruhádat, télön kinyeredet el ne hagyd. Aki még tartozik a ruha árával, annak a ruhájába hattá a szabó afércöt. Aki lompos, hanyagul öltözködik, azon lógg a ruha. Másként: úgy áll rajta a ruha, mintha vasvellával hányták vóna rá. Ismeretes még: úgy áll rajta, mint tehénön a gatya, mint szamáron a bársony nyerög. A ruházathoz, ruhaviselethez számos hiedelem is kapcsolódik. Apró gyereknek száradó ruhácskáját nem szabad éjszakára kint hagyni, mert akkor nem tud rendesen aludni, azaz a rosszak elviszik az álmát. Még a századfordulón is a szoregi, tápai lányok nem mehettek tánchelyre a templomozó, szavajárásuk szerint misére való ruhájukban. A tápai márialány templomi ünnepeken viselt ruháját nem viselte bálra, mulatságra. Akinek virágos a körme, azaz kis fehér pöttyök vannak rajta, annak Kovács János följegyzése szerint

29 hamarosan új ruhája lesz. Az újonnan vett vagy készült, tápai szóhasználatban mondva csinált ruhát régebben vasárnap illett először fölvenni és egyenest templomba menni benne. Az egyház valamikor meg is áldotta az újruhás embert. Olyan gyereket, lányt, akin először látnak új ruhát, meg szokták csipkedni, és áldomást követelnek tőle : csirip-csirip az új ruha, szakadjon el a ruhája, maradjon mög a gazdája! Ha nem ad áldomást: maradjon mög a ruhája, szakadjon el a gazdája! Amikor a ruha elkészül, a szabó vagy varró ezekkel a szavakkal adja át a gazdájának : a ruha elszakadjon, a gazdája mögmaradjon! Egyszerűbben: viselje egészséggel! Menyasszonynak, vőlegénynek — ha módjuk megengedi — teljesen újba öltözve kell esküvőre mennie. Erről még a menyegzőről szólva, bővebben is megemlékezünk. A megfelelő helyen kerül sor a korozsma, gyászruha, halotti ruha bemutatására is. Arról, akit a nehézség (epilepszia) tört, a tápaiak emlékezete szerint letépázták a ruháját. Ezt a ruhát a határból kivitték és élőfa tövében ásták el. Ebben az összefüggésben említhetjük meg azt is, hogy valamikor, szintén Tápén, a vetkőző pap mise után a sekrestyében rárázta a misemondóruha néven emlegetett miseruhát, vagyis a beteg, különösen lelkibeteg, ördöngös fölé tartotta, majd áldásban részesítette. A kiöltözött, sok ruhájú lány ruhás, pötykeruhás, cicamacás, gálánt, gálántéroskodik, tápaiasan tűkörös, tükörösködik, azaz a tükör előtt sokat illegeti magát: hiú, külső megjelenésére sokat ád. A szót Móra Ferenc is ismeri.

30 Aki nagyon kiöltözik, az még pötyke, kipöttyen, kispolgári szóval : puccos, pruccos, másként kicsípi magát, kikecskeli magát, ki van verve vásári szöggel. Tréfásan : kiőtözött mint szaros Pista Jézus nevenapján. Az elhanyagolt külsejű fehérnép tojhos, lipántos, mázna, tápaiasan koszta, pörnyepalozsna, purungya, rucsada ~ rucsoda, Csaplár Benedek följegyzése szerint plëngyuha. A ruhaszaggató gyerek ruharongya. A szép ruhának élő ember, főleg fehérnép ruha bolondja. Aki az emberek előtt kicicomázva jelenik meg, odahaza azonban piszkos és rendetlen, a tápaiak szerint úti cifra, házi rossz. 29 Kovács 377. 30 Móra F., Ének a búzamezőkről I, 104. 264