Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

SZITAKÖTŐK Másként szitások, rostások, restások. A mesterség szegedi múltjából nincs adatunk. Egyedül Reizner utal rá

1 igen röviden, hogy számuk ,,akkor, midőn még a Sinatelken(a mai Női Klinika táján) a bécsi dohánybeváltó és feldolgozó telep létezett, igen nagy volt. " A mai mesterek is úgy tudják, hogy régen sokan voltak, és jól kerestek. A századforduló táján a szakma néhány évtizedre a paprikaipar technikai fejlődése következtében szinte újjászületését érte meg. Adatainkat a vásárhelyi születésű Vörös József és az orosházi Bogdán Márton mesterektől szereztük, akik kora fiatalságuktól fogva, hosszú évtizedeken át Szegeden működvén, a szakma helyi hagyományait és fejleményeit is elsajátították. A szociáldemokrata Vörös 1947 táján a Város főispánja volt, Bogdán a hírmondó.

2 A nagyobb resta és a kisebb szita, szitka között készítési, szerkezeti eltérés alig van. Fő különbség a rostának drót-, a szitának pedig lószőr-, esetleg selyemszövete. A rosta, illetőleg szita részei a kérög, vagyis a felső, lucfenyőből való szélesebb váz és az alsó, keskenyebb, szintén lucból formált ráf, amelybe a kéreg feszesen illeszkedik bele. Szitásaink feldolgozott állapotban régebben főleg Szászrégenbői, Gyergyóból, Tiszabogdánból szerezték be. A kéreg és ráf ütögetésére a sulyokra emlékeztető klopf hole, a készülő kéreg összefogására a körzőszerűen összecsukható csipesz, a klupni szolgál. A szövet, másként fenék a réz- vagy acéldrótból készült lyukacsos rész, rëstalik. A szitaszövet anyaga legáltalánosabban lószőr. Régebben leginkább Lengyelországból hozatták. A fehér lószőrt anilinnal festették be, majd a szitaszövő széken hozzáfogtak a szőrszövet megszövéséhez. Ehhez nem minden mester értett. A maga székét Bogdán mester egyedül szerkesztette. A vasalás a szövet alatt levő feszes dróthálózat, amely megakadályozza a szövet öblösödését. A vékonyra hasított fűzfavesszőnek, amely a szövetnek a kéreghez és ráfhoz való odaerősítésére szolgál, unsváfela neve. A szitásszög mintegy 5 cm széles, egyik végén kihegyezett faszög. Oldalai ékszerűen vannak kifaragva : amíg az egyik oldal 1 mm vastag, a másik oldal felé egészen élesre vékonyodik. Maguk a szitások készítik szintén lucfenyőből. A szitakéreg összefogására szolgál. Rézfejű, ütőjénél recézett szögezőkalapács segítségével verik be. Legfontosabb munkaeszköz a pindol: lapos, árra emlékeztető fúró, amelyet a szitakéreg átlyukasztására használnak, hogy a hársat, azaz háisfából készült fonalat könnyebben lehessen a nyomában befűzni. A sodrótű mintegy 16—18 cm hosszúságú, horogszerűen görbülő lapos acéltű, amelybe a hársat fűzik bele, majd pedig a szita ráfját és kérgét fűzik össze vele. A különleges, behajlított hegyű görbekés a kéreg belsejének kifaragására szolgál. 1 Reizner III, 469. 2 Juhász A., A szitás. Délm. 1966, jan. 16. 242