Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
KÉSESEK Nem kell bizonyítgatnunk, hogy kezdetlegesebb társadalmi és technikai fokon a kés milyen fontos, nélkülözhetetlen hivatást tölt be az embernek nemcsak munkájában, hanem táplálkozásában is. A magányos, családi és társadalmi közösségétől annyiszor távolélő pásztornak, kubikosnak, de katonának is elsőrangú, mindjárt kéznél levő szerszáma, de igen fontos evőeszköze is. A késesipar legrégibb múltjára, szegedi virágzására csak az 1522. évi tizedjegyzék Köszörűs családnevéből vonhatunk halavány következtetést. Nyelvtudományunk tanúsága szerint a bicsak kun, a bicska pedig oszmántörök, azaz hódoltsági jövevényszó. A szegedi népnyelvben mindkettő a becsukható, nyelébe hajtható és így veszélytelenné tett, kis helyet elfoglaló zsebkést jelenti. A szegedi szóhasználatban valami árnyalati különbség is van közöttük. A bicsak a kezdetlegesebb, legolcsóbb, fanyelű bicskafajta, amelyet Dugonics András is fabicsak néven emleget. Ez inkább gyerekeknek való játékbicska. Nem ismerjük a bicsak, bicska szóföldrajzi elterjedését, de föltételezzük, hogy inkább az Alföldön használatos, főleg a bicska és a nyélbe merevített kés között létrejött jelentésmegoszlás következtében. Lehetséges, hogy a bicska szó és tárgy a török katonaság nyomán terjedt el először az Alföldön. Talán valami sajátos, a hazaitól eltérő formája is volt. Ami a késesség szegedi múltját illeti, a XVIII. században már virágzott. Késeseink sokáig közös céhet alkottak nyilván a lakatosokkal és puskaművesekkel, majdpedig a cínöntőkkel. Az 1835. évben azonban Ferenc királytól céhszabadalmat és céhlevelet kapnak 1 , amelyet ünnepélyesen hirdetnek ki : 1835-ik Esztendőben Február holnap 10-ik napján Ns. Sz. Kir. Szeged várossában És Császári Királyi Felségének, Kegyelmes Urunknak e Sz. K. Szeged várossában lakozó Késes Mesterek számára ki adott Kegyelmes Privilegyuma az egyben gyűlő s alól megnevezett Mester Emberek jelen létében Tzikkelyről Tzikkely re fel olvasván, ennek folytában az érintett Késes Czéhbeli Mestereknek nevei következő sor szerint jegyeztettek fel: Púimon György, Jaksics József, Sziráki Mátyás, Steinek Péter, Müller János, Pauer Pál, Púimon István, Steinek Alajos, Gartner Venczel, Náder Ignátz. Azután a kegyelmes ki válsági Jussok értelmében Eöljárók választatván, a voksok többsége által. Czéh Mesternek Steinek Péter, Atya Mesternek Púimon István, Szolgáló Mesternek pedig Náder Ignátz neveztettek ki, melynek végre hajtása utánn a késes Legények be hívattatván, a Kegyelmes Privilegyumnak azon Tzikkelyei, mellyek egyedül a Legénységet illették, fel olvastattak, 's azoknak meg tartására ugyan azon említett Legénség intettetett. Öt nappal az első céhgyűlés után újabb gyűlést tartottak, amely az inasokkal foglalkozott: A jó rendnek fel tartása tekintetéből minekutánna az adattatott volna fel, hogy több késes mesterséget tanuló inasok írni, olvasni, számolni nem tudnak, köz akarattal el határoztatott, hogy jövendőre az ollyan inasok, kik írni, olvasni és számolni nem tudnak, mindjárt inasi esztendeiket el töltötték is, fel ne szabadíttassanak, ennél fogva ajánlanák Czéhbeli Mester Társnak, hogy ha olly inasa lenne, a ki írni olvasni nem tudna, vasár és ünnep napokon az inasok oskolájába járattassa. 1 Hilf 1 A. 234
