Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A céh tagjai közül elmagyarosodott Miller, másként Müller család a város polgári közéletében is nevezetes szerepet játszik : Miller János országgyűlési követ, Miller Sebestyén főbíró. A család nevét viseli még a balástyai Őrhalom melletti szállás, majd telepített erdő. Erről a birtokról magyarosította az abszolutizmus idején Őrhalmi-va. a nevét. Azt az utcát, [egyébként a mai Arany János utcát,] amelyben Spiegel pék műhelye volt, Spiegel, később pedig az árvíz előtt, magyarra fordítva Tükör utca néven emlegették. Közelében volt hosszú időkön át a katonai élésház, népünk nyelvén prófontház, amely talán a Spiegel-műhelyből bontakozott ki. A céh pecsétnyomóján az 1733. évszám van kimetszve. Fölirata: SIG. D. ERSAMEN. HOND. BECK. LOD. IN SEGEDIN. Két oroszlánt ábrázol, amelyek egy pajzson kiflit és perecet tartanak. A fejük fölött lebegő korona mögött Mária tűnik föl gyermekével a karján. így érthető', hogy cégérük a perecet tartó oroszlán. Innen a palánki Oroszlán utca neve is egyik ottani pékműhely után. A századforduló táján Ábrahám János volt a gazdája, akit városszerte tisztölt sóskalács néven emlegettek. Az oroszlános pékcégér eredete, forrása végső' fokon Remete Szent Antal legendája, amelyet a magyar középkor is jól ismert. A pékekre mind a tanács, mindpedig a Város népének részéről állandó volt a panasz. A tanács 1725-ben ismételten megintve őket, elrendelte, hogy elegendő kenyeret süssenek, az pedig embernek való legyen, mert másképpen nulla habita reflexione, megbüntettnek. A következő évben ismét figyelmeztették őket, hogy az egy poltúrás kenyér 1 lat 20 nehezék súlyú legyen. A tanácsnak bizonyára megvolt rá az oka, amikor 1749-ben a pékeket arra kötelezte, hogy ki-ki a maga zsömléjét külön jeggyel lássa el. Pékjeink állandóan harcolnak a simindzsiák ellen, de szenvedélyük különösen a kenyérsütögető asszonyok ellen fordul, akiket a tanácsi jegyzőkönyvek ebben az időben nemes kofák néven is emlegetnek. A pékek érdekében a tanács elhatározza (1728), hogy a gyevi és dorozsmai kenyérsütögetők csak hetivásárok alkalmával árulhatnak Szegeden kenyeret, később a vidékiek kiszorulnak a szegedi piacról, de a helybeli kenyérsütögetők ellen hiába küzdöttek. Ezek Ősi szokásjogon sütötték híres kenyerüket. A múlt század derekáról (1852) maradt ránk a Perecz Sütés iránti Szerződés,

3 amelyben a mesterek szigorú megállapodást kötöttek, hogy évenként Mindenszentek napjától nagypéntekig felváltva csak két-két mester süthet perecet az egész Városban. Éspedig a leg időssebb, és a Sorban levő Középsőtől kezdve és így folytatólag magát lekötelezni, és a közönséget ezen Süteményei betsületessen ellátni tartozik. A többi mestereknek még reájok a Perecz sütési sor nem következik, azt Süttni bár mi szín alatt alattomban, vagy nyilványossan Szabad nem lévén, és ha még is valamellyik alól írtt Czéhbéli Pék mesterek közül a perecz sütést meg kísértettni tettleg akarná is, az esetben azon pék mester a helybéli kórház Számára 400 pforint büntetés díj lefizetésére magát olly formán le kötelezi, hogy az esetben, ha azt be fizettni vonakodnék, a többi alól írtt Pék Czéh Mesterek rajta a legrövidebb törvény úttyán meg vehetik, minden ingó és ingatlan javait fentebb írt 400 pforint erejéig bírói foglalás úttyán elvehetik. Ez az egyezség a céhmonopóliumok hanyatló világára vet jellemző fényt. A kiegyezési korszakban felbukkannak Szegeden a bolgárpékök is, akik főleg rozskenyeret sütnek, és a piacon is árulnak. Nekik is külön vevőkörük alakult ki. 3 Hilf 99. 219