Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

PÉKEK A városias életmóddal együttjáró pékmesterség középkori szegedi múltjáról nincs tudomásunk. Az 1522. évi tizedjegyzék Sütő családnevébó'l azonban erre mégis következtethetünk. Arról sem tudunk, mint volt a hódoltság idején. Hogy azonban az édességet, édes süteményeket kedvelő' törököknek volt különleges pékműhelyük, arra cáfolhatatlan nyelvi bizonyítékunk van. A röviden már említett simindzsia, más alakban dzsimindzsia, szimindzsia, sőt szimincsia

1 a szegedi szóhasználatban napjainkig olyan műhely, ahol nem készítik, árulják, hanem csak sütik az odavitt, már csak sütésre váró kenyeret, kalácsot, tököt. A simindzsiás, simindzsiáspék manapság is olyan péket jelent, aki eladásra maga ugyan nem süt, csak magánfelektől fogad el sütésre. A különleges simindzsiakemönce nem egészen azonos a pékkemencével. Mindenképpen a fejlett török étkezési kultúra szegedi hagyatéka : olyan, alacsonyra épített pékkemencét jelent, amelynek kissé lejtős fenekén vasrostély van, hogy a hamu könynyen és teljesen lehulljon róla. A tüzelés egyébként a rostély alatt történik. Finomabb péksütemény, laska, továbbá természetesen egyéb sütemény, kalácsféle szokott sülni benne. A török asszonyok nyilván odahaza készítették a maguk különleges édességeit, amelyeknek sütéséről a török pék gondoskodott. A simindzsiát azután a szegedi magyarság is átvette, sőt a szakma napjainkig megtartotta. Van adatunk arra is, hogy a szerb templom és egykori Dömötör-templom körüli szerb édességboltoknak szintén simindzsia volt a hajdani neve. A jelentésmódosulás érthető. A város népének kenyérszükségletét Ősi soron a gazdasszonyok és háziiparként a kinyer sütögető asszonyok látták el még századunk első évtizedeiben is (1. 111. o.) Ismeretes, hogy a XVIII. század folyamán újjászülető Szegedből katonai garnizon, iskolaváros és virágzó kereskedelmi központ lett, és így a készévők tábora megsokasodott. Ezzel az igények is növekedtek, mind változatosabbá váltak. Érthető tehát, hogy külön céhes iparágként a pékség is hamarosan föltűnik. A szegedi pékcéhet német bevándorlók alapítják.

2 Német nyelvű szabályzatukat III. Károly erősíti meg, amelyet még egy évszázadig németül vezettek. A szegedi céhhez tartoztak valamikor többek között Arad, Temesvár, Csákóvá, Nagyszentmiklós, Makó, Hódmezővásárhely, Törökszentmiklós, Szolnok, Szabadka, Halas, Zombor, Óbecse, Kikinda, Nagybecskerek leánycéhei. Ebből is kitűnik, hogy az ország legnevesebb céhei közé tartozott. Az alapítók: Nicolaus Läss focéhmester, Joseph Spigl alcéhmester, Andreas Lintenpach, Joseph Miller. A további nevek is még sokáig németek. 1 Kunos I., Simindzsia. Nyr 1925, 126. 2 Történetéről Reizner III, 465; Hilf 91; Jenőfi 42. 218