Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

ASZTALI REND A közösségben történő evés, főleg az ebéd és vacsora színhelye — lakást és munkahelyet egyesítő családi házakról, tanyákról lévén szó — évszakonkint változni szokott. Nyáridőben, amikor az udvaron levő nyárikonyhában főznek, az evés kinn a szabadban vagy az ereszét, vagy éppen a nagy eper-, diófa alatt, egyes helyeken, főleg tanyán a ház hátamögött, árnyékban történik a puszta gyöpön. Az utóbbi esetekben sokszor egyszerűen gyékényt, lópokrocot, ponyvát terítenek a földre, és a családtagok félig oldalt ülve, erre telepednek rá. Ez a gyöpasztal. Ilyenkor hagyományosan és általában egy tálból esznek, amely a jobb kezük felől esik. Senkinek sem illik a kanalával más elé nyúlni, onnan venni. Másodlagos fejleményként mindenesetre már tányérba is merítenek. Ilyenkor a tányért kezükben tartják, és úgy esznek. Előfordul, hogy törökülésben ülve, a tányért ölükben tartják vagy a földre teszik. Kint a mezon természetesen az étellel megrakott tarisznya kerül a pokróc közepére. Ezt is hasonlóan ülik körül. Aratáskor kévéken is szoktak enni. Ilyenkor, ha meleg ételhez jutnak, a tányért a térdükre helyezik. Vigyáznak, hogy tokiász ne hulljon bele. Másik archaikus jellegű étkezési alkalmatosság a házilag készült négylábú, zsámoly magasságú, nagyjából 1—1.50 X 1—1.50 m lapméretű sámliasztal, azaz evőszék, asztalszék. Könnyűségénél fogva megerőltetés nélkül vihető ide-oda. Szintén házilag készült négylábú kisszékeken ülik körül. Jól bele lehet látni az asztal közepére helyezett tálba. Amikor a tálból kanalaznak, akkor a másik kézzel kenyeret tartanak alája. „Asztalkendő gyanánt — írja Tömörkény

142 — kenyérkaréjt szokás a kanál alá tartani, mert az elcsöppent ételért — messziről szedve — először is kár, másodszor meg nem tisztesség." Öten veszik körül az asztalt. „Az öt kanál — folytatja Tömörkény — mintha hajósok csapkodnák evezőkkel a vizet, ütemesen merül a tálba, a hajnalpirkadástól napközépig munkában állott ember törekvő szorgalommal szedi ki a tálból az ételt. A kanalak egyszerre haladnak a tál felé. A másik kézben tartott kenyerek is egyszerre állnak oda az edény széléhez, azután a kenyér és kanál egyszerre szorulnak a szájhoz. Az étel rohamosan fogy..." Jellegzetes átmeneti evésforma, hogy a tányérba szedett ételt térdre téve kisszéken ülve fogyasztják el. Mondanunk sem kell, hogy a rendes magasságú asztal is már emberemlékezet óta ismeretes és megszokott étkezőhely. Télidőben föltétlenül erről esznek már régóta. Szólások is fűződnek az asztalhoz. Akiknek nincs ebédre mit enniök, azoknak Kovács János hallomása szerint, zállogba van az asztaluk. Aki fényesen él, sok vendéget vár, az nagy asztalt tart. Aki kosztosokat fogad, az asztalt tart. Az asztalhoz fűződő hiedelmekről részben a karácsonyesténél, részben pedig a házkultúránál szólunk. 142 Szegedi parasztok és egyéb urak. 109. 190